hír pályázat SANAA Városliget

A japán SANAA építésziroda tervei alapján épül az Új Nemzeti Galéria


B-y | 2015.11.25
Több fordulós tárgyalások után született meg a döntés; a tervek műszaki tartalmát, ütemezését és árát, illetve a tervezett épület gazdaságosságát vették figyelembe. A park teljes megújítására a Városliget Zrt. decemberben hirdeti meg a tájépítészeti tervpályázatot.

A benyújtott pályaművek, valamint az építészirodákkal az elmúlt hónapokban folytatott tárgyalások alapján a világhírű japán SANAA (Sejima and Nishizawa and Associates) építésziroda tervei szerint épülhet meg a Városligetbe tervezett Új Nemzeti Galéria – adja hírül a Városliget Zrt. sajtóközleménye. A lebontandó Petőfi Csarnok helyén felépülő korszerű, a 21. századi elvárásoknak minden szempontból megfelelő múzeum a tervek szerint 2019 nyarán nyitja majd meg kapuit.

A Városliget Zrt. tavaly októberben írt ki meghívásos nemzetközi tervpályázatot a Petőfi Csarnok helyén megvalósuló Új Nemzeti Galéria épületére. A felhívásra összesen 9 érvényes pályamű érkezett, ezek közül a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri idén áprilisban két pályaművet sorolt az első helyre. Az eljárás során a leendő múzeum építészeti minősége és megoldásai mellett kiemelt bírálati szempontok voltak a technológiai és funkcionális elképzelések, a tervezett épület fenntarthatósága, a környezethez való kapcsolódása és a várható költségek is.

A bíráló bizottság értékelése szerint a japán SANAA és a norvég Snøhetta terve is építészetileg kiemelkedő értéket képvisel és ezek a pályaművek a gyűjteményi és a látogatói szempontok alapján is világszínvonalúak. Az eredményhirdetést követő hónapokban – a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően – több fordulós tárgyalások zajlottak az építészirodák és a Városliget Zrt. között. Ezek folyamán a kiíró értékelte a szerződéses feltételeket, a leszállítandó tervek műszaki tartalmát, ütemezését és árát, illetve a tervezett épület gazdaságosságát. A tárgyalások és a beadott ajánlatok alapján végül a SANAA nyerte el a megbízást.

A japán építésziroda nevéhez számos kiváló múzeumi épület fűződik a világ több pontján, terveik alapján valósult meg pl. a Louvre Lensben megnyílt új múzeuma, a New York-i Új Kortárs Művészeti Múzeum (The New Museum of Contemporary Art) vagy az amerikai toledói Művészeti Múzeum Üvegpavilonja (Glass Pavilion for the Toledo Museum of Art in Ohio). Az építésziroda számos nemzetközi díj mellett 2010-ben az építész szakma Nobel-díjának számító Pritzker-díjat is megkapta.

A döntésnek köszönhetően két olyan épület valósul meg a Városligetben, amelyeket világhírű japán építészek terveznek. A SANAA mellett ugyanis Sou Fujimoto is részt vesz a Liget Budapest Projektben: ő nyerte meg az egykori Hungexpo-épületek helyén felépítendő Magyar Zene Háza tervezésére tavaly kiírt pályázatot.

A park teljes megújítására a Városliget Zrt. decemberben hirdeti meg a tájépítészeti tervpályázatot – olvasható a cég közleményében.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások