hír

Használatbavételi engedély helyett: egyszerű igazolás

B-y | 2016.05.12
A kormány az építésügyi eljárások további egyszerűsítését tervezi, 110 milliárdos alap jön létre energetikai korszerűsítésekre, adókedvezményt kapnak a műemlékek felújítói és üzemeltetői.
Tovább egyszerűsítik az építési bejelentéseket. Eddig elég nehézkes volt megkapni a használatbavételi engedélyt is, ezt egyszerűsítik. Az engedélyt egy igazolás váltja majd fel, ami lezárja a beruházást – olvasható az index.hu portálnak a 49. kormányinfóról szóló tudósításában.

Ugyanitt Lázár János miniszter azt is bejelentette: 110 milliárdos alapot hoznak létre energetikai korszerűsítésekre. A tudósításból kiderül: hosszú futamidejű visszatérítendő támogatást adnak, mely a tervek szerint gyakorlatilag kamatmentes kölcsönként működik majd.

Azt pedig a Magyar Nemzet vette észre a 2017-es adócsomagban (és a 24.hu portál is beszámolt róla), hogy a kormány új adókedvezmény bevezetésére készül a műemlékek felújítói és üzemeltetői számára. Eszerint százmillió euró, azaz több mint 31 milliárd forint összegig levonható lesz a műemléki épületek felújításának költsége jövőre a társaságiadó-alapból. Ha a parlament elfogadja a 2017-es adócsomagot, a kedvezmény igénybevételéhez nem is kell az épület tulajdonosának lenni: a kincstári vagy önkormányzati épület vagyonkezelője vagy bérlője is élhet ezzel. Akik pedig nem felújítanak, hanem üzemeltetnek műemléki épületet, legfeljebb ötven százalékkal csökkenthetik társaságiadó-alapjukat.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...