Helyiségfűtés energiafogyasztása
Az egyes helyiségek különféle fűtési módjainak közös célja, az úgynevezett kényelmi szintnek megfelelő belső hőmérséklet fenntartása. Mivel az eltérő hőmérsékletű és egymással határos helyiségek között különféle – belső – hőáramlás jön létre, ezért az egyes helyiségek mindenkori független belső energiatartalmát és annak folyamatát, azaz a külső – épületen kívüli – légállapothoz képest meghatározandó fűtési energia-felhasználását, csak a belső légállapot folyamatos mérése és a külsőhöz viszonyított egyidejű értékelése adhatja meg.
Az épületrészek egymástól eltérő komplex épületfizikai tulajdonságai mellett, a külső tényezők hatásainak részletes ismertetésére sincs itt mód, ámde szakemberek részére egyébként is indokolatlan lenne egy elméleti ismétlés. Csupáncsak a tárgyi célnak megfelelő összefüggések miatt ésszerű az egyes hatások felidézése. És mindössze csak azért van rájuk szükség, hogy megfelelő bizonyosságot kapjunk arra vonatkozóan, hogy a valóságos fűtési energia-felhasználás fenti meghatározása szerinti belső légállapot folyamatos mérése és annak a külső légállapothoz viszonyított egyidejű értékeléséhez képest, mit jelentenek a jelenleg alkalmazott költségosztók használatával és értékelési módszerével képezett, a lakókkal szemben hiteltelen módon aránytalan de mégis joghatályos pénzügyi követelések.
A költségosztó műszerek alkalmazhatóságához, illetve a jelenlegi használati módjának megítéléséhez, nyomatékosan ki kell hangsúlyozni, hogy csakis természettudományi alapokra helyezett szakmai követelmények betartásával történhet a törvényben előírt hiteles pénzügyi elszámolás alapjainak a meghatározása. Ahol a mérés utáni elszámolás módjánál, bázisként csakis az egyes helyiségekre tervezéssel meghatározott hőszükségleti érték tekinthető. Azért, hogy a helyiségeknek az épületben elfoglalt helyzete szerint kialakuló hőtechnikai különbségeket objektív elszámolási szintre lehessen hozni. Az így képezett objektív elszámolási szinthez képest, azután már meghatározott feltételekkel viszonyíthatók az eltérő fűtési módokból eredő, kötött formában figyelembe vett hőenergia értékek.
Kizárólag csak így képezhetők a helyiségek olyan számítható hőfogyasztás-viszonyítási arányai, amik az elszámolás alapjait adhatják. Hasonlóan az eredeti eljárás légköbméteres viszonyításához, amelyet most is alapként kezelve különféle arányban veszik figyelembe, a súlyos elszámolási hibák kompenzálására.
Az eddig elmondottak más szempontból is kötelező érvényű, azaz törvényi alátámasztására fel kell idézni a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényt mely (2. §-a szerint e tárgyban mérvadó hatállyal) kimondja a 166. §/2/ bekezdésében: „A számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. A bizonylat szerkesztésekor a világosság elvét szem előtt kell tartani.”
Az alaki és tartalmi hitelesség követelményeit a 167. § fogalmazza meg. A 168. § pedig a szigorú számadás kötelezettsége alá vonás követelményeit írja elő.
Ennek megfelelően alapvető:
1.
Bármely társasházban, ha csak egyetlen szakmailag elfogadható hiteles központi mérőműszer alapján kell lakásonként felosztani a közös fűtési költséget, akkor annak eredményéről minden lakó számára kétséget kizáró módon, és külön-külön is egyértelműen megalapozott, hitelesen részletező szakmai-pénzügyi tájékoztatást kell nyújtani.
2.
A díjfelosztás egyetlen és kizárólagos célja az kell legyen, hogy a fogyasztási számlák valamennyi lakásra külön-külön vonatkoztatott, és a C0-ban mérhető belső hőmérsékletének megfelelő felhasznált valós hőigény mértékét kell tükrözzék. Függetlenül a lakás térbeli elhelyezkedésétől és attól, hogy az egymás melletti/fölötti különféle módon és mértékben fűtött lakások között milyen belső hőáramlási viszonyok alakulnak ki.
A radiátor:
Jelenleg már rendkívül elterjedt a költségosztó műszer által csupáncsak a radiátorhasználat mértékének érzékelésén alapuló költségmegosztás, mint pénzügyi elszámolási mód. Ezért a fenti törvények által meghatározott követelmények teljesítéséhez viszonyítható módon, a teljes folyamat szakmai értékelését, egyrészt a mérés, másfelől pedig a díjfelosztás tekintetében indokolt vizsgálat alá vonni.
Ehhez már elöljáróban szükséges itt rögzíteni, hogy a társasházi hőenergia felosztását meghatározó költségosztó műszerek mint mérőeszközök nem hitelesíthetők. Emiatt csupáncsak egymáshoz viszonyítva történik az energiafelhasználás meghatározása. Ennek ellenére sőt, ráadásul egy társasházon belül még egymáshoz képest sincsenek hitelesítve!
A költségosztókat kizárólag a társasházakban (elsősorban a paneles lakóházakban) elsődlegesen alkalmazott különféle típusú radiátorokra szerelve használják.
A radiátorok teljesítménye pedig a helyiségre tervezéskor megállapított transzmissziós hőveszteséghez rendelt, és a működésének módját, mértékét meghatározzák az általa fűtött helyiségre vonatkozó igények.
Szerkezetüket vizsgálva, a radiátorok fűtőfelületei még önmagukhoz képest sem tökéletesen homogének. Sem az anyagszerkezetükben, sem a falvastagságukat tekintve. Fokozottan igaz ez az eltérő időben, és esetleg különféle helyeken gyártott azonos típusú, ámde mégis más radiátorok egymás közötti viszonyításában.
Ezeknek a befolyásoló jelenségeknek a hatásait módosíthatja még, hogy a csövek és radiátorok falainál folyamatosan hűlő fűtővíz, az áramlásos keveredése közben soha nem lesz a keresztmetszet minden pontján egyforma hőmérsékletű! Aminek érzékeltetéséhez vegyünk két azonos igénybevételű és beállítású, teljesen egyforma fűtőtest geometriai középpontján egy-egy 7 mm-es átmérőjű, pontszerű hőérzékelő körfelületet. A két pontfelület között mindössze csak 0,0001 ºC, azaz egy-tízezred fok hőmérséklet eltérést adjunk meg, amit sem hőmérővel, sem hőkamerával nem érzékelhetünk. Ha viszont a figyelt két pontszerű felület hőmérsékletét egyszerű extrapolációval kiterjesztjük a náluk körülbelül hatvanezerszer nagyobb radiátor teljes felületére, akkor körülbelül 6 ºC-os különbség mutatható ki a két radiátor felülete között! Ami viszont a fűtővíz középhőmérséklete függvényében a két radiátor teljesítményében máris jelentős, mintegy 10-30% mértékű eltérést eredményez!
Ennél az elméleti okfejtésénél persze sokkal szemléletesebb a hőkamerás felvétel. Az alábbi radiátorról hőkamerával készített sokatmondó felvétel azt bizonyítja, hogy a radiátorok felületi hőmérséklete határozottan nem homogén, nem egyenletes eloszlású. Ami meghatározhatatlan felületrészeken és kiszámíthatatlan módon, ráadásul figyelmen kívül nem hagyható mértékben jelentősen változik az üzemelés közbeni időben!
Ebben nagyon lényeges még az, hogy a különféle hőmérsékleti zónák helyileg nem állnak be egy adott állapotra. Hanem a fűtőtesten vagy éppen a fűtésrendszeren belül végrehajtott állítgatások miatt, vagy akár a külső napbesugárzás helyiségenként eltérő hatása következtében, létrejön a keringési rendszer önszabályozása. Miáltal az idő folyamatában követhetetlen parciális hőmérsékleti változások jönnek létre a radiátorok felületén.
Ezt igen jól szemlélteti az, hogy például ezen a hőfelvételen látható hidegebb zónát jelentő sötétebb felület-csíkok, foltok helyét nem lehet sem előre megállapítani, sem utólagos mérlegeléssel kikövetkeztetni. (ld. 1. hőkép.)
Miáltal nyilvánvaló, hogy a különféle hőmérsékleti zónák foltok állandó helyváltoztatásai miatt, meghatározhatatlan a fűtőfelületen bárhol is egy olyan kitüntetett pontszerű hely, ami a radiátor közép-hőmérsékletére lenne jellemző, és annak a mindenkori – időben folyamatosan változó – értékét adná.
A félreértések elkerülése és a jobb meggyőzés érdekében, a fenti radiátor hőképén túl, álljon itt még két radiátor azonos jelentéstartalmú hőkamerás felvétele. (ld. 2. hőkép)
Azért, hogy az itt bemutatott lapradiátorról, illetve az alábbi öntöttvas tagos radiátorról készített hőfelvételekről is látható legyen, hogy bármelyik radiátor felületére beállhat és be is áll, az akármilyen jellegű kiszámíthatatlanul aszimmetrikus, a térben és időben változó hőmérsékleti eloszlás. A hozzájuk társított színskála pedig nagyon jól megmutatja az egyes parciális felületi hőmérsékletek között előforduló jelentős hőfok-különbségeket. (ld. 3. hőkép)
Fűtéscsövek:
A társasház központi fűtésrendszerének csővezetékei általában különféle mértékben és módokon haladnak át az egyes helyiségeken. Azért kell külön foglalkozni ezzel a problémakörrel is, mert a helyiségeken áthaladó közös csővezetékek felületeinek különféle mértékű hőleadása, különféle arányban vesz részt az adott helyiség teljes hőszükségletének a fedezésében.
Mivel mára csak elszámolási kötelezettséggel használható a helyiségek fűtése, ennek következtében külön-külön meg kell határozni a radiátor és a csővezeték hőteljesítményeinek helyiségenként változó pontos arányait is, mert a mai hőenergia elszámolás gyakorlata, esetenként és legfeljebb is csak becsült, hozzávetőleges mértékben veszi figyelembe a csővezetékek hőleadását. Így ténylegesen olyan mérés történik jelenleg általánosságban, ami pusztán csak a radiátorhasználatok mértékének megállapítását jelenti.
Mielőtt továbbmennénk az elméleti bizonyítási folyamaton, képet kell kapnunk azon lakások mennyiségéről amelyeket már érint, vagy a törvényi kötelezés miatt a folyamatos bevezetés következtében fog érinteni a költségmegosztás problémája.
Hazánk 94 településének körülbelül 240 hőszolgáltató rendszeréről, a távfűtésbe bekapcsolt lakások száma 645 ezer, az ország lakásállományának 16%-a (ezen belül több mint 500 ezer lakás panelépítésű). A megépített távfűtéses lakásokon kívül még legalább 500 ezer másféle közös fűtésrendszerrel üzemelő társasházas lakóépület van. Következésképpen ez a jogilag kierőszakolt, ám szakmailag egyáltalán nem megoldott költségmegosztási eljárás közel hárommillió lakóst, minden harmadik-negyedik állampolgárt érinti Magyarországon.
(Folytatás egy hét múlva.)
Kelecsényi Tibor
okl gépészmérnök
okl. munkavédelmi szakmérnök
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére