A „város háza”

Négy kipróbált, a nemzetközi porondon is jelenlévő építészirodát kért fel megbízó Finavia arra, hogy koncepciót készítsenek a terminál új fogadócsarnokára. A feladat nem kevesebb, mint kiszolgálni az előirányzott évi 20 milliós utasforgalmat. A győztes terv e célra egy hullámzó, mozgalmas közösségi terepet, egyféle agórát javasol. Ez köti össze az új, publikus fogadócsarnokot az induló és érkező oldali terekkel, egyszerűsítve ezzel az utasok közlekedését a repülőtéren belül.¹ 

A funkcionalitáson túl esztétikai szempontból e projekt adja a felütést a reptér 21. századi arculatához. Ha gyökeresen újat nem is mond, a szárnyaló, ívben megfeszülő tetőszerkezet és a rá kerülő faborítás a monumentalitás és az emberközeliség közt egyensúlyoz. Az alatta megnyíló tér hasonlatos ahhoz a „kulturális fórumhoz”, amelyet a budapesti Nemzeti Táncszínház új épületénél találunk.² A sors különös szeszélye, hogy míg a Millenárisról éppen eltűnt a tó, itt a tervek szerint e fogadótér előtt hoznak létre nyáron kellemesen hűsítő vízfelületet, télen pedig közösségi korcsolyapályát.

Hullámzó alsó felülete a tervezői szándékok szerint Lappföld jég által szelídre csiszolt, rögös domborzatát idézi. A lefelé fordított táj gondolata lírai, s egy nemzetközi légiforgalmat szervező épületnél már a vizuális üzenet is kellően indokolja. Felidézheti ugyanakkor Dévényi Márton, Dévényi Sándor, Gyürki-Kiss Pál és munkatársaik (MARP Kft.) őrmezői intermodális csomópontra adott koncepcióját, ahol ugyanezen topografikus tetőelem „a terepi folytonosság helyreállítása” révén „geológiai természetű szereppel ruházza fel az épületet”.³ A Helsinki repülőtér esetében további hozzáadott érték, a tér és a táj élményszerű megtapasztalását biztosító elem a tetőfelület áttörése és a szabad ég alatt belső kertek, táji elemek megjelenése.

Építészet és szobrászat már korábban is találkozott az épületben – a kilencvenes években Martti Aiha művei hozták meg az áttörést.⁴ A mostani tervek nem csak folytatják a hagyományt, de még szorosabbra fűzik a két művészeti ág kapcsolatát. A hullámzó, faborítású felülethez az építészek a finn szobrászművészetből, elsősorban Tapio Wirkkala „Ultima Thule” című munkájából merítettek inspirációt, amelyet az 1967-es montréali expóra készített. Ugyanezen a világkiállításon szerepelt Laila Pullinen réz domborműve, amelyet a bejárat előtti „pláza” téren helyeznek el a tervek szerint.

E pláza lesz a felvezető és a kapcsolatteremtő a terminál egyes blokkjai között, s egyben az a vízgyűjtő platform, ahonnan a középen kialakított tavat táplálják. Az intermodális kapcsolatok mellett ez a megérkezés pontja, s mint ilyen, az indító oldallal azonos értékű terület – emelték ki a tervezők nyilatkozatukban.¹

A kivitelezés várhatóan 2021 folyamán fejeződhet be, végeredményeképp pedig egy emberközpontú, a gyalogos és közösségi közlekedést előnyben részesítő reptéri csomópont jöhet létre.

Irodalom

1 ArchDaily

2 Katona Vilmos: "Határok nélkül – Nemzeti Táncszínház a Millenáris Parkban", Metszet, Vol 10, No 1 (2019), pp 34–37, DOI: .

3 Építészfórum

4 Archello