hír épületek tervek cikk Dan Barasch földalatti park James Ramsey New York

A világ első földalatti parkja épülhet meg Manhattanben

sebesp | 2013.09.12
Két New York-i építész egy elhagyott trolibusz garázsában tervezi megvalósítani korszakalkotó ötletét, a földalatti parkot.

A Williamsburg trolibusz terminál 5600 négyzetméteres területével jelentős méretűnek számít New York-ban. 1903-ban épült a Williamsburg-híd környékén közlekedő járművek számára, de már 1948 óta használaton kívül van. James Ramsey és Dan Barasch építészek az elhagyott, majd nemrégiben parkká alakított magasvasutak, a „High Line” mintájára annak földalatti mását tervezték meg az egykori remiz helyén „Lowline” (Mélyvonal) névvel. Különleges szolár-optikai megoldást dolgoztak ki a természetes fény terepszint alá juttatására.

A napsugarakat optikai eszközökkel összegyűjtve, majd a terepszint alá vetítve biztosítanák a növények fejlődéséhez szükséges fényt. Az utcaszinten tükröződő felületű gyűjtőtálakkal összpontosítanák, majd üvegszálas fénycsatornákon keresztül juttatnák a mélybe.

A garázs a városnak éppen az egyik legrégebbi, egyúttal a leg elhanyagoltabb és legkevesebb zöldfelülettel rendelkező részén található, ahol szinte nincs is köztér, ezért nem elsősorban turistalátványosságnak képzelik el, hanem a helyi lakosokat szolgáló, rendezvényeknek is helyet adó közösségi térként.

„Nemcsak arról van szó, hogy létre hozunk egy parkot a föld alatt, bár egyszerű lenne így gondolkodni, mivel már attól élményt jelentene, hogy még soha nem volt ilyen korábban. Egyrészről egy történelmi és régészeti felfedezés, másrészről teljesen bizarr, mivel a benne megvalósított technológia lélegzetelállító.

Mivel a projektnek nincs megrendelője, az építészek a Kickstarter adománygyűjtő weboldal segítségével készülnek a tavalyi makett után egy bemutató szakasz 1:1-es léptékű modell megvalósításához. Az ötlet számos támogatójának révén felülről érkezett diktátum helyett alulról jövő kezdeményezésként valósulhat meg követve az urbanizmus huszonegyedik századi sodorvonalát.

Forrás: www.bdonline.co.uk

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...