sebesp | 2012.01.10
A sztárok a csinálják a legnagyobb üzletet? Hány regisztrált építészt foglalkoztatnak a világ tervgyárai, mennyi az éves bevételük? Kiderül a Building Design gondozásában a napokban megjelent kiadványból.
Aki figyelemmel kíséri az építészeti trendekkel, eseményekkel, alkotásokkal foglalkozó híreket, rendszeresen találkozhat egyes külföldi építészirodák nevével. Az előfordulások gyakoriságából, a megvalósult épületek méretéből és építészeti színvonalából akár arra is lehetne következtetni, kik tartozhatnak a nagyobbak közé. Ha azonban az egyes cégeknél alkalmazásban álló építészek számát, és az éves árbevételt helyezzük az értékelés középpontjába, mamut méretű irodák végtelen sorával találjuk szembe magunkat, melyek neve itthon még a szakmabeliek többségének sem mond túl sokat.

Az építészeti profilú vállalkozások nemzetközi TOP 100-as listáját elsősorban amerikai (17) és brit (15) cégek uralják, ami országaik kiterjedt nemzetközi kereskedelmi kapcsolatainak és nem utolsó sorban anyanyelvük révén szerzett helyzeti előnyüknek köszönhető. A „nemzetek rangsorában” mögöttük sorakozik fel Ausztrália, Kanada, Dél-Korea, Japán és Kína (Hong Kong), Nyugat-Európa legtöbb országa ugyanakkor többnyire legfeljebb egy irodával képviselteti magát a listán. A nagy nemzetközi vállaltok mindegyike több irodát működtet, és az anyaországin kívül külföldön is képviselteti magát. 2012. januári adatok alapján a tavalyi második, brit, kínai, amerikai érdekeltségű Aedas került idén az élre 1497 diplomás építész munkatárssal, második az Aecom az USA-ból 1390 építésszel, őt pedig a honfitárs Gensler követi 1223 fővel. Az ismertebb nevek közül Foster & Partners három helyet előreugorva idén 879 szakemberével a hatodik, a skót RMJM 593 emberrel a 13., Zaha Hadid, aki az előző évben hiányzott a listáról, most 250 építészével a 43., Allies & Morrison az 53., a dán FC Moller Architects pedig az 59. hellyel büszkélkedhet 183 tervezője révén.

Az éves árbevételek a földrajzi elhelyezkedés és az egyes cégek szakterületének függvényében jelentős eltérések tapasztalhatóak, mindenesetre az élboly 300-400 millió dollár körüli összegekről nyilatkozott, ami építészenként kb. 300.000 dollár, de az Emirátusok létszám alapján sereghajtó National Engineering Bureau-ja közel egymilliót mutatott ki fejenként, hiszen 85 építésze 79 milliót hozott a konyhára.

Lássuk a TOP 100-ból az első húszat:

1. Aedas (Egyesült Királyság/Kína/USA)
2. Aecom (USA)
3. Gensler (USA)
4. IBI Group (Kanada)
5. Nikkei Sekkei (Japán)
6. Foster & Partners (Egyesült Királyság)
7. DP Architects (Szingapúr)
8. P&T Architects & Engineers (Kína/Hong Kong)
9. Samoo Architects & Engineers (Dél-Korea)
10. HDR Architecture (USA)
11. Cannon Design (USA)
12. Sweco AG (Svédország)
13. RMJM (Egyesült Királyság)
14. Woods Bagot (Ausztrália)
15. Atkins (Egyesült Királyság)
16. BDP – British Design Partnership (Egyesült Királyság)
17. RTKL Associates (USA)
18. Heerim Architects (Dél-Korea)
19. Kunwon Architects & Engineers (Dél-Korea)
20. GMP (Németország)

Az adatok kizárólag az adott országokban regisztrált (ahogy itthon mondanánk „kamarai tag”) építészekre vonatkoznak, így a vállaltok teljes létszáma gyakornokokkal, építész-technikusokkal, szakági tervezőkkel, költségelemzőkkel, adminisztrátorokkal, stb. kiegészülve ennek többszöröse is lehet. Annál is inkább, mivel az óriás irodák piaci sikerüket nagyrész komplex szolgáltatásuknak köszönhetik, a széles szakmai háttérrel megalapozva a minőségi szolgáltatást. Senki nem gondolhatja, hogy Lord Foster irodája minden egyes munkájában személyesen működik közre, de ez még egy 40-50 fős műterem esetében is nehezen lenne elképzelhető. Ugyanakkor az is igaz, hogy a piac igényt tart a nagy cégek szolgáltatására, akik minden egyes részletet egyeztetnek az építtetővel, projekt-menedzserrel, kivitelezővel. Tervezési tevékenységük, nem szól, nem szólhat az építész önmegvalósításáról, indokolatlan, pusztán művészeti értéket képviselő megoldásokról. Az egyes munkákat az aktuális munkafázisra optimalizált csoportok viszik, így a koncepciótervet kidolgozó építész általában már a sokadik épülettel foglalkozik, mire az akár egy-két évvel korábban kezdett munkája a kiviteli tervekre specializálódott teamhez kerül, ahol azután egészen a kivitelezés befejezéséig dolgoznak a részletterveken. A nagy építészirodák szinte mindegyike szakosodik valamilyen épülettípusra, a megbízók felé ez jelenti a referenciát, egyben a garanciát a legkorszerűbb megoldások ismeretére, a legnagyobb rutinra. A szakterületeiket más profilú cégek felvásárlásával gazdagítják, ezzel természetesen a létszám is gyarapszik.

A dollár-tízmilliókat felemésztő munkák esetében kiemelt jelentősége van a határidők és a költségkeret betartásának, ennek érdekében, mindig készül rizikó-vizsgálat, a költségelemző pedig már a vázlattervek idején bekapcsolódik a munkába. Az épület költségkereten belüli megvalósításának igénye egyébként nem új keletű az angolszász világban. A 19. század második felében tevékenykedett Cuthbert Brodrick, aki több korszakalkotónak tartott munkájával hívta fel magára a figyelmet alig néhány év alatt (Leeds Városháza, Leeds Gabonatőzsde, Scarborough Grand Hotel), de mivel minden munkája jelentősen meghaladta a tervezett költségeket, soha többé nem kapott megbízást Angliában, Franciaországba költözött, ahol kisebb munkákból tengődött.

Leszámítva a magas építészeti minőség okán is ismerős nagy irodákat, a többség követi a kreativitást központba állító, piaci helyüket éppen az egyediségre alapozó, szakmai körökben többnyire sztárolt kisebb műtermek által formált trendeket. A brit építészek és építészet iránt érdeklődők által leginkább nagyra becsült nemzetközi építészirodák listáján csak néhányat találunk a Top 100-as óriások közül. Íme, az elismertségi sorrend:

1. Foster & Partners
2. Herzog & de meuron
3. SOM
4. Renzo Piano
5. Rogers Stirk Harbour & Partners
6. David Chipperfield
7. Nikken Sekkei
8. BIG – Bjarke Ingels Group
9. HOK
10. IM Pei
11. Peter Zumthor
12. Zaha Hadid

Érdekességnek most a sztárok helyett a legnagyobbak munkáiból mutatunk be néhányat.
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások