„A tiszta öröm forrásaként” jellemzett Appleby Blue Almshouse egy idősek számára épült szociális lakókomplexum. Hangulata inkább emlékeztet egy alpesi gyógyfürdő szállodára, mint az idősotthonoknál megszokott szűk szobákra és komor folyosókra. Az épület a modern kor számára újítja meg a jótékonysági otthon fogalmát: a gondoskodás, a menedék és a társas kapcsolatok helyeként.
Épülettípusként a szociális otthonok más néven alamizsnaházak eredete évszázadokra nyúlik vissza, méltóságot adva a szegényeknek, az időseknek, a betegeknek és a társadalom peremére szorultaknak. A külvilágtól elzárva, udvarok köré szervezett lakóegységeikkel a jóságos gondoskodás érzését keltették.
Az Appleby Blue a londoni Southwark városrészben innovatívan közelít az idősebb generáció számára kialakított lakóterek tervezéséhez, melynek eredménye egy 21. századi szociális alapon működő közösségi otthon. A Witherford Watson Mann Architects tisztában volt azzal, hogy az öregedés egyik legnagyobb kihívása a fokozódó elszigetelődés. A terv ennek orvoslására olyan tereket hoz létre, amelyek ösztönzik a véletlen találkozásokat, lehetőséget kínálnak beszélgetésekre, baráti összejövetelekre, vagy egyszerűen arra, hogy egy pohár bor mellett együtt üljenek és figyeljék az életet.
Az épület tömege, tagolása és anyaghasználata kortárs, de a környezethez illeszkedő választ ad. A főbejáratok a főutcáról nyílnak, diszkréten beépülnek a kétszintes „üvegezett tornácba”, amely az épület publikusabb homlokzatán helyezkedik el.
A mellékutcák felé fordulva az épület kétszintesre lépcsőzik vissza, és kiugró ablakokat kap, amelyek a szomszédos viktoriánus sorházak és ikerházak homlokzati elemeire reflektálnak. Az épület kitölti a telket, de a déli irányban fokozatosan alacsonyodik, és a komplexum szívében egy nagy, hosszanti, napfényes belső udvart alakul ki. Egy kissé magasabban fekvő, parkosított kert emelt ágyásokat tartalmaz, amelyeket a lakók használhatnak, valamint kerti bútorokat, ahol barátok találkozhatnak, együtt étkezhetnek vagy beszélgethetnek.
A földszint a főutca szintjétől kissé megemelt, így amikor a lakók használják a közösségi tereket, onnan lefelé tekinthetnek az utca és a közeli buszmegálló forgalmára, mintegy mozgóképet vetítve a belső tér falára. Ez egy olyan épület, amelynek alapvető jellemzője az átláthatóság: a közösségi terekben a lakók láthatják a külvilágot, és ők maguk is láthatók, ellentétben a szokásos megoldással, amikor a haszonló otthonok befelé fordulva szinte elrejtik az öregedést a külvilág elől. A közös létesítmények központja a konyha és a kétszintes kerthelyiség, melyek nagy tolóajtók déli irányba nyílnak, és közvetlen kapcsolatot biztosítanak az intenzív belső kerttel.
Az épületbe belépve a konyhából áradó illatok és az ott zajló, külsősök által is látogatható főzőtanfolyamok hangulata kapja el a látogatót. A kétszintes kerthelyiségben gyűlnek össze a lakók közös étkezésekre és különféle csoportos programokra. Ezeket a tereket a helyi közösség számára is megnyitották.
A kisebb, intimebb közösségi helyiségek az üvegezett tornác első emeletén helyezkednek el. A lakóegységeket széles, belső, de fűtetlen "belső utcákról" lehet megközelíteni, amelyek bőven kapnak természetes fényt, és padokkal, valamint közös növénytartókkal vannak ellátva a lakások bejáratai előtt, hogy a lakók személyessé tehessék környezetüket.
Az építészek elérték, hogy ezeket a tereket a tervezés során magánhasználatú közösségi területként ismerjék el. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy a lakók közösséget építhessenek ahelyett, hogy minden lakáshoz külön elszigetelt erkély tartozna. A minden lakóegységhez tartozó erkély vagy terasz egyébként a brit építési előírások egyik sarokpontja, és ha még azt is hozzátesszük, hogy a menekülő útvonalon padok elhelyezését is jóváhagyták, ez kifejezetten jelentős eredménynek tekinthető az építészek részéről.
A tervezési program és a koncepció is előremutató, a megrendelő pedig továbbra is kutatásokat végez a közösségen belül arról, hogy a környezet milyen hatással van a lakók életére. Ez egy olyan épület, amely mély törődésből született: arról szól, hogyan lehet méltósággal megöregedni egy támogató közösségben, ahol minden egyes tervezési döntést a lakók életminőségének javítása érdekében hoztak meg.
A közel 500 éves United St Saviour’s Charity (UStSC) jótékonysági szervezet azt a célt tűzte ki maga elé, hogy újraértelmezze a hagyományos szociális lakóház fogalmát, magas színvonalú, közösségi társadalmi lakhatást biztosítva az idősek számára. Az Appleby Blue, 59 apartmant és közös helyiségeket kínál.
A telek eredetileg önkormányzati tulajdonban volt, és egy használaton kívüli idősek otthona állt rajta. Egy magán ingatlanfejlesztő megvásárolta, a szociális lakások nagyobbik részének építését finanszírozta, mivel ez képezte a London központjában zajló nagy lakóépületfejlesztés helyszínen kívüli megfizethető lakhatási kvótáját. Az UStSC a ház örök üzemeltetését vállalta, a bérleti díjak pedig szociális lakbérszinthez kötöttek.
"Ez a projekt egyfajta segélykiáltás egy új lakhatási formáért egy sorsdöntő pillanatban. Két válság hátterében született: az akut lakáshiány és az idősebb embereket érintő egyre súlyosbodó magányjárvány közepette. Az Appleby Blue reményteli és képzelet gazdag választ ad, ahol a lakók és a környező közösség a tervezés átalakító ereje révén kerülnek közelebb egymáshoz." – méltatta a projektet Ingrid Schroder a RIBA Stirling-díj zsűrije nevében.
Képek: riba.org/Philip Vil
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére