Aki Árkay Bertalan (1901-1971) műveit tanulmányozza, azt találja, hogy korának egyik leg-ismertebb családiház-tervezője volt. Munkásságát, mint építészét és festőművészét tartja nyil-ván a szakma, akiről tudjuk, hogy a modern magyar építészet egyik úttörője volt. A magyar nyelvű Wikipédia számtalan családiházát sorolja fel, amelyeket 1927 és 1941 között alkotott. Ezek – szinte kivétel nélkül – budai épületek. Néhány megvalósult alkotásának képe is látható ezen a fórumon (1. ábra), amelyből mindenki számára világossá válhat, hogy miért tartjuk őt a modern magyar építészet egyik kiválóságának.
Véletlenek találkozása
Patay Ágnes volt BME tankörtársammal és Gyuri bátyámmal (Asztalos György, okl. villamosmérnök) sétáltunk Gödön – az egykori Alsógödön[1] – a Kodály Zoltán utcában, amikor szó szót követett. Éppen az egyik elvesztett családi örökségünk részeként, a történelem viharait átélt épület mellett haladtunk el, amikor bátyám – aki nálunk a családfánk kutatója – lelkesen magyarázta Áginak, hogy ezt az épületet dr. Scholtz Kornél számára tervezte Árkay Bertalan, aki abban az időben a család rokonságához tartozott (első felesége Árkayné Sztehlo Lili üvegfestő, aki elsőfokú unokatestvére volt Kornél bácsinak). Mi visszakérdeztünk: valóban, Kornél bácsi házát Árkay Bertalan tervezte?
Hazatérve bátyám azonnal kikereste a családi irat- és dokumentumtárból azokat az elismervényeket, amelyek ezt a tényt bizonyítják. Tőle kaptam a régi fotókat is, és az ő érdeme, hogy a cikkben leírt adatok megfelelnek a valóságnak. A 2. ábrán látható két ilyen dokumentum másolata Árkay Bertalan bélyegzőjével és aláírásával (a dokumentumokat később átadtuk a BTM Kiscelli Múzeum Építészeti Gyűjteményének, ahol az épület terveit is őrzik). Ezekből a dokumentumokból az is kiderül, hogy abban az időben az építésztervező nemcsak a tervek készítője, hanem az építkezés irányítója és egyben műszaki ellenőre is volt, hiszen az ő aláírása nélkül a kivitelező nem kaphatta meg járandóságát. A tervező, mint hozzáértő szakember egyben a beruházó-építtető tanácsadója is volt. Az elszámolás szerint az épület 36 563,50 pengőből épült fel.
Tudni kell, hogy az 1920-as, 30-as években Alsógöd sok értelmiségi család kedvelt nyaralóhelye volt. Ennek kialakulását Kornél bácsi és Édesapám visszaemlékezéseiből ismerem. Dr. Scholtz Kornél (1871-1962, szemorvos, egyetemi tanár, népjóléti államtitkár) a huszadik század elején már neves szemorvos volt, és hosszabb szemklinikai működés után 1907-ben lett egyetemi magántanár és a Belügyminisztérium trachoma-ügyi előadója is. Ebben az évben ezen elfoglaltságai miatt nem tudott rendesen szabadságra menni, és helyette kibérelt egy szobát az akkori Kisgödön, a jelenlegi Duna-villával szemközti üres présházban. A nyaralás annyira megtetszett neki, hogy később lakhelyéül is választotta azt a kertet, amit szülei az ő javaslatára vásároltak meg 1907-ben.
Az egykor 2758 négyszögöles akácosból az évek során gyönyörű parkot, valóságos arborétumot varázsolt, amelybe növényritkaságokat, örökzöldeket, nyesett sövényeket, varázslatos sziklakerteket, kaktuszokat telepített. A több kisebb és egy nagyobb mesterséges tóban aranyhalak úszkáltak, és télen két üvegház is gondoskodott a mediterrán és sivatagi növények átteleltetéséről. Mindezt sajnos már csak a régi fényképek és az egyre halványuló családi emlékezet őrzi. Lakóháza ennek a kertnek a jelenlegi Kodály Zoltán utca felőli oldalára kerül, amelyet Árkay Bertalan tervei alapján 1929-ben kezdtek el építeni, és az 1932-ben el is készült.
Az épület
Jellemző a korra, hogy miközben az építészet formai elemei valóban úttörőnek számítottak, és Dr. Scholtz Kornél nemcsak a kortárs építészetnek, de a kortárs festészetnek is lelkes támogatója volt, az újszerű műszaki megoldások és a kivitelező építőipar akkori színvonala sokszor még nem tették lehetővé a modern épületek megfelelő minőségű megépítését. Erre szintén a családi visszaemlékezésekből tudok következtetni, idézem Édesapám egyik írását:
„Kornél bácsi hatalmas könyvtárszobája ("stúdió") az épületnek majdnem teljes földszintjét elfoglalta, egy kis szoba kivételével; ez a nyugati sarokban volt. Az épület ablakai tolóablakok voltak, természetesen állandóan megvetemedve beszorultak, ami szintén örök vitatéma volt, mert Édesapám (a mi nagyapánk) kezdettől fogva ellenezte ezt, de Árkay Berci bácsi győzött. A lapos tető hasonló téma volt, minthogy egy idő múlva kezdett beázni, a párkányok megrepedezett betonvályújában.”
Az épület egy korábbi meglévő épület (öreg ház) mellé épült, magába foglalva a szintén meglévő, magastetős régi konyhaépületet. Mivel az öregház is a család tulajdonában volt, a két épületet 1932-35 között modernizálták, egy nyaktaggal összekötötték, és kibővítették az öreg házat is. A nyaktag földszintjén került elhelyezésre az öreg ház új fürdőszobája és egy összekötő folyosó, majd később az új épület lépcsőházából nyíló, fürdőszoba feletti vendégszoba. Ekkor nyerte el mostani alakját az öreg ház verandája is, és lett kisebb, hogy az egyik földszinti szobát ne sötétítse be. Az itt alkalmazott lapostetővel teremtette meg Árkay Bertalan az összhangot az egyszerű, magastetős uradalmi épület és a modern építészetű új épület között.
Atyai nagyanyánk visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy az új épület emeletén volt a háló, a dolgozó és fürdőszoba. A félemeleten – a nyaktagban – volt a vendégszoba a földszinten pedig egy nagy könyvtárszoba: a stúdió. Ehhez kapcsolódott széttolható üvegajtóval a télikert. A stúdióban két falat befedő könyvespolc és kandalló is volt.
Az épület-együttest a II. világháború után államosították, és több lakásra osztották. Ennek következtében az évek során sok átalakításon, toldozáson-foltozáson ment keresztül, így mára már alig felismerhető az eredeti állapot. Sajnos az épületről kevés fotó készült, inkább a díszkertről maradtak fenn képek. Megmaradtak azonban az Árkay Bertalan által készített tervek, melyeket a Kiscelli Múzeum Építészeti Gyűjteményében őriznek, és a közelmúltban dolgoztak fel és vált kutathatóvá. Az 1:100 léptékű terveken láthatók az alaprajzok, a délkeleti homlokzat és egy keresztmetszet. Egy korabeli, rossz minőségű fotón látható a könyvtárszobához belső tolóajtóval és összehúzható vasráccsal kapcsolódó kiugró-télikert, amelynek magas ablakai biztosították télen az áttelelő növények számára a benapozást.
Az épülettel kapcsolatban néhány műszaki érdekességre is felhívnám a Tisztelt Olvasók figyelmét. A lépcsőházként funkcionáló torony egyben a víztorony szerepét is betöltötte, amelynek felső része egy kb. 1,5 m3-es víztartályt is magába foglalt. A kertben lévő – akkor még iható vizű – kútból elektromos szivattyú nyomta fel a vizet a tartályba. A túltöltés elkerülését az épület külső oldalán elhelyezett, kb. 1 m hosszú vízszintmutató tette lehetővé. Persze a szivattyú kezelőjének figyelnie kellett a mutatót. Bátyámmal visszaemlékeztünk arra, hogy gyerekkorunkban ez a házi vízmű még működött, és többször túl is töltötték a tartályt, minek következtében sokszor elöntötte a víz a lépcsőházat. A házi vízmű kiépítésére kb. 6 évvel az után került sor, hogy 1924-ben bevezették a villanyt Alsógödre.
Az épület laposteteje egyben tetőteraszként is szolgált, ahonnan – a régi fotók tanúsága szerint – gyönyörű kilátás nyílt abban az időben a Dunára és a Pilisre. Tiszta időben még a Börzsöny hegyeit is látni lehetett. Ezt az adottságot használta ki a megszálló katonaság is a II. világháború alatt, mert a torony tetején katonai megfigyelőpontot létesített, egy deszkatoronnyal megmagasítva azt. Az egyik további fotón a nyaktag földszintjén elhelyezkedő fürdőszoba míves vasrácsát tanulmányozhatjuk. Ez is és az ehhez – stílusban illeszkedő – korabeli vasrácsok legtöbbje még ma is megvan.
A díszkert és annak maradványai a korabeli parképítészet számos tárgyi emlékét őrzi. Dr. Scholtz Kornél – nem lévén saját családja – szenvedélyes kertész és botanikus is volt. Szabad idejében a park díszítésére helyben készített műkőből és betonból csinált/csináltatott számtalan virágtartót és más kertépítészeti elemet. A tavak alsó, vízzáró része is bitumenes szigetelésű, hálós vasalású beton lemezből készült, de az 5. ábrán látható szökőkutat díszítő, kisfiút ábrázoló szobrot is betonból öntötték. A kisfiú a karján egy halat tartott, aminek a szájából spriccelt ki a víz, ha megnyitották a csapot.
Egy másik műszaki érdekesség, amelyet a hazai szakirodalom is nyilvántart[2], a ma is meglévő kerti napóra, amelynek talapzata szintén betonból készült. A hengeres beton oszlopon lévő, berakott dunai kavics-díszítés napsugarat mintáz. Magát a napórát atyai nagyapánk, Asztalos Sándor (Született Pfeiffer Sándor) okl. gépészmérnök tervezte Kornél bácsi számára 1936-ban, és csak nyáron használjuk, mivel megóvása érdekében télire leszereljük. A beton oszlop azonban, amely az abban az időben szokásos alig földnedves betonból, kézi erővel készült télen is a kertben marad, bizonyítva annak fagyállóságát immár 77 éve. A horizontális elrendezésű, feltüntetett földrajzi koordinátákhoz – É.sz.: 47°42´, K.h.: 19°4´ – kötött napóra háromszögletű, rozsdamentes acél árnyékvető éle a föld forgástengelyének csillagászati pólusára mutat. Vízszintes számlapja 30 cm átmérőjű, nyolcszög alakú bronzlap. Ebbe vannak belevésve az egész, és negyed órát jelző, valamint az évszaktól függő hosszúságú árnyék-hegy vonalak. A pontos időmeghatározást egy táblázat segíti. A vésnökmester által bevésett arab számok az egész órákat mutatják, latin felirata – NON NUMERO HORAS NISI SERENAS – szerint pedig csak a napos órákat számolja.
Tervek forrása: BTM Kiscelli Múzeum Építészeti Gyűjtemény, leltári szám: 68.139.3_1.
vázlatok: BTM Kiscelli Múzeum Építészeti Gyűjtemény, leltári szám: 68.139.3_2.
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
