színkép | 2013.10.08
Az Építészet Világnapja alkalmából 2013. október 7.-én Dr. Pintér Sándor belügyminiszter adta át a 2013. évi Pro Architectura-, Lechner Lajos- és Palóczi Antal-díjakat.

A Belügyminisztériumban tartott ünnepségen köszöntőt mondott Dr. Szaló Péter területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár.

Pro Architectura-díjat kapott kiemelkedő építészeti alkotás létrehozásában kifejtett építészeti, tervezői tevékenység elismeréseként a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed tervezéséért Baranyi-Csaba Katalin Ágnes, Herczeg László és Pintér Tamás János; a gödöllői Királyi Váró rekonstrukciójának tervezéséért Hajós Tibor; a Budapesti Piarista Központ A épülete rekonstrukciójának megtervezéséért Golda János, Kovács Zoltán és Mészáros Erzsébet.

Díjat vehetett át továbbá a Debreceni Egyetem informatikai kar épületének megtervezéséért Kovács Péter és Lengyel István; valamint a zánkai Új Nemzedékek Központ központi épületének átalakítását és bővítését megtervező Krizsán András, Csontó Judit Mónika és Debreczeni Szabolcs.

Lechner Lajos-díjat vehetett át az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági feladatkörben legalább tizenöt éven át végzett kimagasló szakmai tevékenységéért Borsy Eszter Anna, a Baranya Megyei Kormányhivatal ügyintézője; Hideg Gyöngyi, a Somogy Megyei Kormányhivatal építéshatósági osztályvezetője; Horváth Mariann, a Budapesti Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hivatalának hatósági referense; Nagy Ottó József, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal építésfelügyeleti osztályának vezetője, valamint Váradi Tibor, a Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hivatalának építéshatósági ügyintézője.

Palóczi Antal-díjjal tüntették ki azokat az építészeket, akik a településrendezés, a területrendezés területén legalább egy évtizeden át kiemelkedő tevékenységet végeztek. Elismerésben részesült Berényi Mária, az URBANITAS Tervező és Tanácsadó Kft. vezető tervezője; Hanczár Zsoltné, a KÉSZ Tervező Kft. vezető tervezője; valamint Horváth Magdolna, a Pécsi Építész Kör Kft. vezető tervezője.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások