Egy fiatal holland építészpár húzós feladatot vállalt magára. Saját otthonukat egy alig három és fél méter széles, húsz méter mély foghíj telken építették meg. Az eredmény - előre könnyen megjósolhatóan - elég soványra sikerült.

Gwendolyn Huisman és Marijn Boterman egy tizenkilencedik és huszadik századi házakkal beépült rotterdami utca üresen álló foghíját választotta első közös lakásuk megvalósításához. A három méter negyven centi széles telek kereteket biztosított túlságosan tág kereteket a nemes cél megvalósításához.

Az építészek célja az igencsak mély épület minél jobb természetes bevilágítása volt, ezért a külső falakat mentesítették a teherhordás alól, helyette a ház közepére állított két pengefalra bízták az épület merevítését.

Nagy üvegfelületek és téglaburkolat mögé rejtett ablakok váltakozásával intenzív fénybeáramlást és intim belső térrészeket is meg tudtak valósítani. A fekete téglaburkolat kézműves gondosságú kidolgozása a szomszédos történelmi épületek karakteréből tükröz vissza pillanatokat.

Belül minden nagyon puritán, a csupasz beton födémek, néhány üvegtábla, rétegelt lemezből összerakott szekrények és egy függőágynak is remek háló választja el egymástól a helyiségeket. Tisztálkodásra a legfelső szinten helyet kapott, tetőről érkező természetes megvilágítással ellátott fürdőszekrény biztosít lehetőséget a soványka lakóházban.

Forrás: www.dezeen.com

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...