London legnagyobb ingatlanfejlesztési projektje jelenleg a híres Battersea erőmű területén folyik. A közreműködő sztárépítészek sorába a legújabb hírek szerint a dán Bjarke Ingels is beáll egy izgalmas köztér tervezésével.

Londonban nem ritkaság a nemzetközi építészvilág legismertebb neveinek munkáival találkozni, hiszen az egyébként pénzügyekben kifejezetten racionálisan gondolkodó befektetők szívesen dolgoznak ismert tervezőirodákkal leendő ingatlanuk értékének növelése érdekében – bár természetesen a nagyobb építészcégeknél fölhalmozott szakmai tudás sem utolsó szempont. A nagy neveket felsorakoztató projektek közül is kiemelkedik a Temze déli partja melletti terület, melyen az ikonikus Pattersea Power Station környezetében gomba módjára nőnek ki az épületek a földből.

A napokban mutatták be a BIG (Bjarke Ingels Group) nyertes pályázati tervét, mely a Rafael Viñoly irodája által készített beépítési tervben szereplő egyik kulcsfontosságú köztér építészeti megvalósítását tartalmazza. A terület a Frank Gehry és a Foster + Partner tervei alapján épülő házak övezte “Electric Boulevard”-ot köti majd össze a műemléki védelem alatt álló négykéményes erőmű épület déli bejáratával, melynek átalakítását a 2012-es World Architecture Festival győztese, Wilkinson Eyre iroda tervezi.

BIG a leendő Malaysia térre kétszintes városi kanyont álmodott lépcsőkkel és hidakkal, melyet Malajzia tájai ihlettek, egyben a délkelet ázsiai országból jött ingatlanfejlesztő előtt is fejet hajtva. A többféle kővel burkolt téren helyet kap egy amfiteátrum és Malajzia nemzeti virágát, a hibiszkuszt formázó ötívű szökőkút is.

„A kulturális megjelenési lehetőségek városi vetítővászna lesz a tér, ahol táj, építészet, urbanizmus és média dizájn teljes harmóniában van egymással, méltóságot kölcsönözve a nagyszerű ipari műemléknek.” – mondja Ingels.

A területen dolgozik még Ian Simpson Architects és a dRMM, a szomszéd telken pedig hamarosam költözhetnek az új lakók Richard Rogers tornyaiba.

Forrás: www.dezeen.com

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...