Ware-Nagy Orsolya | 2018.11.09
Öt kategóriában és számos különdíjjal ismerték el a legjobbnak ítélt pályázókat a vacsorával és zenés gálaesttel egybekötött díjátadó ünnepségen a Várkert Bazár rendezvénytermében.

Az est megnyitásaként filmvetítés keretében mutatták be a Pozsonyban 2018 júniusában megrendezett nemzetközi Baumit Life Challenge építészeti verseny győzteseit. Illy Gábor, a Baumit Magyarország ügyvezetője hangsúlyozta, hogy bár a nemzetközi versenyre számos országból érkeztek színvonalas munkák, az Év Homlokzata úttörő tevékenysége elvitathatatlan, hiszen míg a nemzetközi versenyt harmadik alkalommal rendezték meg idén, a magyarországi díjat már kilenc éve adják át a különböző kategóriák legjobbjainak.

A pályázatot benyújthatja a tervező, a generálkivitelező, a homlokzati szakkivitelező, vagy akár az épület tulajdonosa is. A kategóriák és a közönségszavazat első helyezettjei egymillió forintos díjat kaptak.
A következőkben ismerjük meg a győzteseket és a különdíjasokat!

1. Műemlék-helyreállítás:

Budajenő, Műemlék magtár felújítása

  • Pályázó: Csóka Balázs, tervező
  • Kivitelező: Maros 35 Bt.
  • A tervet méltatta: Vidor Győző, a Magyar Építőanag és Építési Termék Szövetség elnöke
  • A díjat átadta: Kékesy Péter, a Baumit alkalmazástechnikai vezetője

Különdíjat kapott az Iványi Építőmester Kft. két épülete:

  • lakóház Orosházán
  • Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok Tangazdaság Zrt. épülete

2. Középület

Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Gyógynövényháza

  • Pályázó: Bezso Bau Kft., a homlokzat kivitelezője
  • A tervet méltatta: Máté Klára, a Magyar Építéstechnika főszerkesztője
  • A díjat átadta: Vas József, a Baumit műszaki vezetője

Különdíjat kapott:

Református gyülekezeti ház, Dorog

  • Pályázó: Milani Műhely Kft., Máté Edina, tervező
  • Kivitelező: Traverz Kft.

Virágoskúti Rózsakert Biocsárda, Balmazújváros

  • Pályázó: Dózsa-Papp Tamás, tervező

Meséskert Tagóvoda, Budapest XIII.

  • Pályázó: Archikon Kft., Nagy Csaba, Pólus Károly tervezők
  • Kivitelező: FK Raszter Építő Zrt.

3. Energetikai felújítás

Zalaegerszegi Cseperedő Bölcsőde és Petőfi Utcai Tagóvoda

  • Pályázó: Szabau-Invest Kft., a homlokzat kivitelezője
  • Tervező: Zala Art Építész Iroda Kft., Czigány Kató
  • A tervet méltatta: Tari Gábor egy. docens, BME Rajzi és Formaismereti Tanszék, Színdinamikai Szakmérnöki Műhely
  • A díjat átadta: Lévárt György, a Baumit kereskedelmi vezetője

Kölöndíjat kapott:

Keszthelyi lakóépületek energetikai korszerűsítése

  • Pályázó: Keszthelyi Városvédő Egyesület és a Mermaid Építőipari Kft.

Láng Művelődési Központ, Budapest XIII.

  • Pályázó: Archikon Kft., Nagy Csaba, Pólus Károly tervezők
  • Kivitelező: Nimród Bau

Pöttyös ház, Budapest III.

  • Pályázó: FSC Generál Kft., kivitelező

Szegedi ÓVI Építő Utcai Óvodája

  • Pályázó: Bodrogi Bau Kft., kivitelező
  • Tervező: 3D Kreátor

4. Társasház

Árboc utcai társasház, Szeged

  • Pályázó: Plusz Építő Kft. kivitelező
  • Tervező: Török Csongor Építésziroda Kft.
  • A tervet méltatta: Vadász Bence Ybl-díjas és Pro Architectura díjas építész
  • A díjat átadta: Barina Anikó, a Baumit ügyfélszolgálati vezetője

Különdíjat kapott:

Nagyida utcai társasház, Budapest XI.

  • Pályázó: Bártfai-Szabó Építésziroda, tervező

Rév Center, Győr

  • Pályázó: GK Invest, kivitelező
  • Tervező: Tér-Háló Kft.

Szurdok utcai társasház, Budapest XI.

  • Pályázó: Kajdócsi Építész Stúdió, tervező
  • Kivitelező: Royal Albert Építőipari Kft.

5. Családi ház

Családi ház, Dömös

  • Pályázó: Dankó Kristóf építész és DKD Kft., Dankó Dénes kivitelező
  • A tervet méltatta: Jánosi János Ybl-díjas és Pro Architectura díjas építész
  • A díjat átadta: Somodi Anikó, a Baumit gazdasági vezetője

Különdíjat kapott:

Arany János utcai lakóház, Darnózseli

  • Pályázó: Koós Krisztián, tervező-megrendelő
  • Kivitelező: J-Trend Kft.

Bethlen Gábor utcai lakóház, Budapest II.

  • Pályázó: ARX Építésziroda, tervező és kivitelező

Vargyas utcai lakóház, Kapuvár

  • Pályázó: Papp László, tevező és kivitelező

A Családi ház kategóriában közönségdíjat is átadtak, a legjobbnak vélt épületre szeptember óta lehetett internetes szavazatot leadni. A nyertes pályamű egy budapesti, mediterrán stílusban épült családi ház lett.

Budapest XV. kerületi családi ház

  • Pályázó: Casa Nostra Kft., kivitelező
  • Tervező: Cseh Eszter építész
  • A közönségdíjat átadta: Nagymányoki Cintia, a Baumit marketing vezetője

A Baumit ügyvezetői kölöndíját Illy Gábor adta át. A megosztott, 500-500 000 Ft-os díjat a következő pályázóknak ítélte meg:

Apor Vilmos Katolikus Főiskola új épülete

  • Pályázó: Jahoda és Páricsy Építésziroda, Jahoda Róbert és Páricsy Zoltán építészek
  • Kivitelező: Ferroép Zrt.

Boldogfalvi Farkas család kápolnája és temetkezési helye, Bagod

  • Pályázó: Végh és Tuboly Kft., kivitelező

A gálaest műsorvezetője Gundel-Takács Gábor volt, a különböző kategóriák díjátadói között Karácsony János zenélt. Az est zárásaként a kimondottan erre az eseményre összeállt zenészek (Malek Andrea, Karácsony János, Dorozsmai Péter, Madarász Gábor, Pálvölgyi Géza, Takács Tamás) gálaműsorát hallgathatta meg a közönség.

További információ az Év Homlokzata honlapján.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások