exkluzív tervek Anna-rét Normafa

Budapest XII. kerület Hegyvidék Anna-réti miséző-, emlékhely ötletpályázat

Ablak a FÉNY-re


Beöthy Mária | 2019.05.07

A Normafa szakrális jellege régóta ismert. Az Anna-réten már a reformkorban épült egy kis kápolna. 2020-ban Budapesten kerül megrendezésre az 52. Eucharisztikus Világkongresszus. A szándék egy időszakos használatú szabadtéri misézőhely, oltár létrehozása a Mária zarándokutak találkozásában, mely a kongresszusi események egyik helyszíne lehet.

Idézet a pályázat Zárójelentéséből:

„A pályázó célja egy természetbe ágyazott egyszerű és őszinte szabadtéri „templom”, gyülekező hely – a környezetet szinte érintetlenül hagyva. A Szentháromságot szimbolizáló hármas egységből építi fel a miséző emlékhely javaslatát. A háromszög egyik csúcsán a kis Szent Anna-kápolna, a másikban a hat fából álló facsoport (benne a fákra helyezett haranggal), míg a harmadik a rét keleti részének földnyelvén van. A meglévő kápolna jelenti a kapcsolatot a régi múlttal.
A szabadtéri miséző helyet, az egyenlő szárú háromszögre szerkesztett legyező formájú sudarasodó gerendázott, határolt „JEL”-et a földnyelven helyezi el. Nagy fontosságot tulajdonít a kápolnaépítéshez hozott ajándékköveknek (azokat az oltár előtt helyezi el ülőhelyeknek):

„Élnek azok a kövek és beszélnek. Csak érteni kell őket, csak hallgatni kell tudni őket és akarnunk kell, hogy megszólaljanak nekünk. És a kövek igazat mondanak. Csak igazságot és talán csak ők mondanak igazat” (Kós Károly).

A javasolt megoldás ezt a szellemiséget tükrözi.

A pályázat tervezői:

Építészet: Beöthy Mária, Horváth Gergely
Tájépítészet: Illyés Zsuzsa
Munkatársak: Puheli András, Szincsák Péter

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások