sebesp | 2018.10.21
Az MVRDV egy többszörösen tört tömegű pekingi bevásárlóközpont homlokzatának homogén, mégis szemet gyönyörködtetően részletgazdag, gyöngyházban pompázó burkolatával tett mindenki kedvére.

A KWG·M·CUBE bevásárlóközpont MVRDV által tervezett monolitikus épülettömegével kapcsolatban két, egymásnak látszólag ellentmondó elvárás fogalmazódott meg. A megrendelő KWG Group Holdings azt várta el, hogy az épület tűnjön ki, míg az építési hatóság a környezetbe illeszkedés szempontját hangsúlyozta. A holland építésziroda kézzel festett, mázas kerámiaburkolat formájában találta meg az arany középutat.

A gyöngyház-felületű kerámiaburkolat különböző fényviszonyok között változtatja színét, így könnyen megjegyezhető elem a városképben, ugyanakkor illeszkedik a városrész elsősorban a szürke árnyalatait felvonultató épületeihez.

A homlokzat színjátszó felületkezelése az épület tömegét is megtöri, miközben reagál a belső program bevilágítási és kitekintési követelményeire. Míg egyes területeken tömör homlokzatokra volt szükség a mögöttes üzletek befogadására, más kereskedelmi egységek képesek a diffúz fényt az előnyükre fordítani. Utóbbi esetben a kerámia burkolólapokat sakktábla mintában alkalmazták. Más helyeken, például az előcsarnokban és kávézókban, a teljesen üvegezett homlokzatok vizuális kapcsolatot biztosítanak a bevásárlóközpont belseje és az utca között.

A KWG·M·CUBE 400.000 négyzetméteres, hét emeletes épületét az MVRDV két rétegre bontotta: az alsó három szinten kapott helyet a bevásárlóközpont, amelyben többnyire kiskereskedelmi üzletek működnek, míg a felső szintek több étteremmel, bárokkal és kávézókkal éjjel fognak igazán élni. Annak érdekében, hogy a felső emeletek működtethetők legyenek az alsó szintek zárt időszakában is, a földszintről egy expressz felvonó a negyedik emeleten lévő, második előcsarnokba vezet. A szakaszos működtetés hatékonyabb megvalósítása érdekében egy parkosított tetőterasz is a látogatók rendelkezésére áll ezen a szinten.

Építész: MVRDV
Felelős vezető: Jacob van Rijs,
Copyright: MVRDV 2018 – (Winy Maas, Jacob van Rijs, Nathalie de Vries)
Fotók: © Seth Powers / MVRDV
Együttműködő partnerek:
Közreműködő építész: Beijing Xinjiyuan Construction Company Engineering Design LTD.
Környezettervezés: Urbis Landscape
Homlokzat szakértő: Meinhardt Facade Technology, Beijing, CN
Kerámiaburkolat gyártó: Hunter Douglas Architectural Terracotta
Világítás: LPA, Tokyo, JP
Belsőépítészet: AGC Design, HK

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások