hír épületek Budapest skardelli györgy Sportközpont wellness

Élményközpont nyílt Budapest belvárosában

sebesp | 2021.09.16

Sport- és élményközpontot épült 4 pályás, 25 méteres medencével, tanmedencével, termálvizes wellness részleggel, szaunákkal (finn, infra, bio), gőzkabinnal, jakuzzival, röplabda-, kosárlabda-, tollaslabdapályával, teqball asztalokkal, fitneszközponttal, sportstúdiókkal (jóga, aerobik, funkcionális edzés) és Budapest második legmagasabb mászófalával.

A beruházás előzménye, hogy több mint húsz évvel ezelőtt bezárta kapuit a korábban a Molnár utca 9. szám alatt működő uszoda. Így mintegy két évtizedes hiányt pótolva jelentették be 2017-ben, hogy a lakossági igényeket kiszolgálva, sportkomplexum létrehozásába kezd a kerületi önkormányzat. Az épületet, amelynek homlokzatát az emberi izomrostok motívuma teszi különlegessé, Skardelli György, Kossuth-díjas építész tervezte.

Az épületben, az ökológiai szemlélet is megjelenik, hiszen a megrendelőnek kifejezett szándéka volt, hogy a létesítmény alacsony energiafelhasználású legyen, saját termálkúttal, illetve a tetőre telepített napelemparkkal növeljék a megújuló energia felhasználást.  Az energiahatékonyság jegyében kettős homlokzattal készült az épület, a valódi homlokzat elé feszített fém-üveg szerkezet az épület teljes magasságában végigfutó fényudvart hoz létre, ezáltal a természetes fény eljut a földfelszín alatti szintekre és szerepe van az épület energetikai rendszerében is. A beruházás részeként több, mint 800 méter mély termálkutat fúrtak, az így felhozott termálvíz az épület fűtésére, a medencék vízének vízmelegítésére és nem utolsó sorban fürdőzésre is alkalmas.

A többszintes komplexum számos funkciót magában foglalva egy mindössze 35×19 méteres telek területét sokszorozta meg, olyan praktikus építészeti megoldásokkal ellensúlyozva a kis alapterületet, mint az úszómedence fölé függesztett tanmedence vagy a sportcsarnok nyújtó terasza és a rendezvénytermek mozgatható falai. 

A sportközpont ugyan már egy éve elkészült, megnyitására a koronavírus-járvány miatt csak most kerülhet sor, júliusban meg is indult a vendégek bevonásával zajló próbaüzem.

Multifunkcionális sportközpontunkban kiemelt figyelmet fordítunk az egészségmegőrzésre, valamint a felnőttek sportolással és a szabadidejük aktív eltöltésével kapcsolatos igényeinek kielégítésére.

A komplexum további célja, hogy a V.30-ban elérhető sportolási lehetőségek sokszínűségével és uszodánkban található medencéinkben vizes foglalkozásokkal segítsük a belvárosi nevelési-oktatási intézmények sportpedagógiai munkáját.

Forrás: v30sportkozpont.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...