családi házak épületek bontás kertváros lázár jános panel

Ez zseniális! Lázár a lefejezett panelekből kertvárosokba költöztetné a lakókat

sebesp | 2016.04.15. 10:53
Az összes lakó kiköltöztetése nélkül nem lehet biztonságosan visszabontani a tízemeletes panelházak felső öt emeletét – reagált Lázár János miniszter ötletére az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Koji László felhívta a figyelmet arra, hogy olyan épületekről is beszélünk, amelyeket az állam felújíttatott.

Állami támogatást adna a panelházakban élőknek a kertes övezetekbe költözéshez a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a hódmezővásárhelyi rádióban felvetett javaslatáról a kormányinfón azt mondta: az 5-8-10 emeletes házakban élőknek komoly életminőségbeli romlást okozott az utóbbi évek forró nyara. Kijelentette: a magasházakban élők problémáira nincs jó műszaki megoldás, mert az épületek elérték a 30-40 éves műszaki életciklusukat, ezért szerinte a tízemeletes épületeket vissza kellene bontani.

„Ma Magyarországon 4,3 millió lakóingatlan van, körülbelül 800 ezer az olyan lakás, amely különböző paneltechnológiákkal épült. Ezeknek nagyjából ötödét energiatakarékos módon felújították” – emelte ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.

Koji László hozzátette: „nem az élettartamukkal, hanem a hőszigetelésükkel és az energiafelhasználásukkal volt probléma, energiafalók voltak. A panelprogram lehetővé tette, hogy a nyílászárók, az épületgépészet cseréjével, hőszigeteléssel sokkal kevesebb energiafelhasználással olcsóbban lehet ezekben a lakásokban élni”.

Nyáron viszont nagyon meleg van, az itt élők gyakran nem tudják megfizetni a légkondicionálás költségeit. Lázár János németországi példák alapján született ötlete: az állam nyújtson támogatást a panelházakban élőknek ahhoz, hogy kertes házba költözhessenek, az épületeket pedig bontsák vissza. Egy tízemeletes házból így három-, ötemeletes lenne. Arra a kérdésre, hogy ez egyáltalán technikailag megvalósítható-e, az ÉVOSZ elnöke úgy válaszolt: „Németországban sem volt ez tömeges, mert nagyon sokba kerül. Kérdés, hogy ki viseli ennek a költségét. Mi minden olyan ötletre nyitottak vagyunk, ami a meglévő lakásállományt élhetőbbé próbálja tenni. Megítélésem szerint a panelépületeknek a biztonságos visszabontása és magastetővel való ellátása és felújítása csak akkor történhet, ha építési területté nyilvánítják és nincsenek benne lakók ” – fűzte hozzá Koji László.

A támogatási összeg felbecsülésére vonatkozó kérdésre az elnök azt válaszolta: „nem hiszem, hogy a miniszter így gondolta, nem is érdemes ezt saccolgatni. Az ÉVOSZ arra tett javaslatot, és várja ennek végiggondolását, hogy a meglévő lakások felújítására kapjon kedvezményt a lakosság, akár német mintára, forgalmi adó visszatérítési lehetőséget lehetne bevezetni a panelépületek visszabontása helyett” – hangsúlyozta Koji László.

Forrás: Inforádió.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Óvodákat mutatunk be a Metszet 2026/3. számában
Óvodákat mutatunk be a Metszet 2026/3. számában

Csupa óvodaépület került 3. számunkba, Tárnoktól Dombóvárig, Budapesttől Sencsenig.

Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában
Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában

Európai és magyar példák sorát mutatjuk be a Metszet 2. számában – ezúttal a családi házak és a több...

Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma
Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma

A Perzsa-öböl térségének kortárs építészetét járja körül a Metszet első száma, amely március elején

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...