hír épületek Budapest felhőkarcoló

Felhőkarcolót épít az MNB-alapítványok vagyonkezelője Budapesten

sebesp | 2017.12.03. 21:21
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Váci úti irodaház-beruházást

2016-ban jelentette be az MNB alapítványainak vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt., hogy 17 milliárd forintért megvette a volt Csavargyár területét a budapesti Váci úton, mely a Rákospatak, a Váci út, a Csavargyár utca és a Cserhalom utca határolta tömbben helyezkedik el.

A bejelentéskor is elhangzott, hogy – számolva a brexit hatásaival – a közel hét és fél hektáros telken több mint 200 ezer négyzetméteren épülhet iroda, kereskedelmi terület, valamint lakásokat is felhúzhatnak. Az MNB-alapítványok arra számítanak, hogy a 2018-2019-re tehető brit kilépés miatt ide tudnak csábítani pénzügyi profilú cégeket, illetve azok központjait.

A korábbi bejelentés ugyanakkor arról nem szólt, hogy a Váci úton egy 90 méter magas toronyház is megépül a beruházás részeként – ez abból a műszaki dokumentációból derült ki, amelyet a Fővárosi Rendezési Szabályzat (FRSZ) módosításához nyújtottak be.

A projekt neve City 2020 üzleti negyed lesz, a 90 méter magas beépítéshez hozzájárult idén márciusban a XIII. kerületi önkormányzat tulajdonosi, kerületfejlesztési és lakásgazdálkodási bizottsága.

Most a kormány is lépett, és csütörtöki határozatában nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította „a Budapest XIII. kerület, Váci út 160–168. szám alatti ingatlanon, a volt csavargyár és erőmű területén megvalósítandó barnamezős beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket”.

A beruházás finanszírozásának részleröl, és befejezésének tervezett határidejéről többet egyelőre nem lehet tudni.

Forrás: zoom.hu, MTI, budapest.hu

Várostervező: Molnár Mária (Római Atelier Építésziroda)

Építész: Vikár és Lukács Építész Stúdió

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...