sebesp | 2016.03.06
Öt évig tartó munka eredményeként megújult Antti Lovag dél-francia tengerparton álló vörös amőbaépülete. Olyan ez a ház, mintha a marslakók felejtették volna nálunk egyik kirándulásuk során, pedig nagyon is az emberre szabták.



A Magyarországon 1920-ban született Antti Lovag a Théoule sur Mer-ben fekvő lakóépületet patronálója, Pierre Bernard iparmágnás részére tervezte, aki anyagi forrást biztosított a magát habitológusnak nevezett építész organikus építészeti ötleteinek kidolgozásához. A felújítást a 2016-os Jane Drew díj nyertese, a francia Odile Decq építész készíti.

A még mai szemmel is igencsak futurisztikus, egymásba kapcsolódó buborékokból alkotott terekből álló építmény az 1970-es évek elején készült el. Lovag a tervet a helyi táji és klimatikus viszonyok megfigyelésére alapozta. Ahelyett, hogy létrehozott volna egy szerkezetet és kitöltötte volna terekkel, először a szobák és az ablakok ritmusát határozta meg, melyre acélvázat szerkesztett, és ezt addig alakította, míg a megrendelő el nem fogadta tervet. Végül a fémvázra betonréteget hordott fel, így jöttek létre az amőbaszerű plasztikus formák.

A felújítást és átalakítást tervező Odile Decq másfél évet töltött azzal, hogy megismerje a házat és Bernard-ékat mielőtt a tényleges tervnek nekikezdett volna. "A ház folyamatosan alakult miközben épült, időközben kibontakozott, és fejlődése most is folytatódik tovább." mondta Decq, akit teljesen lenyűgözött az épület. Az új belsőépítészeti részletek kialakításához az épület karakterét követő lágy vonalakat és erős színeket használt. Isabelle Bernard-al az építtető lányával együtt dolgozott együtt és megkereste azokat a mesterembereket is, akiket Antti Lovag alkalmazott az 1970-es években.

Antti Lovag Budapesten született, eredetileg hajóépítő mérnöknek tanult Stockholmban, 1947-ben Párizsba ment, ahol az École Nationale Supérieure des Beaux-Arts-on folytatta tanulmányait. Oktatói között volt Jean Prouvé is. Az 1960-as évek elejétől Lovag elkezdte habitológusnak nevezni magát, és több alkotótársával a természet által ihletett formákkal kezdett kísérletezni. Olyan élettereket akartak létrehozni, amelyet természetesek és harmonizálnak az emberi testtel. Antti Lovag 94 éves korában, 2014. szeptember 27-én hunyt el a franciaországi Tourrettes-sur-Loup-ban.

Képek forrása: fonds-maisonbernard.com
 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások