Csehországban és Nagy-Britanniában egyaránt számos lelkes szakember és laikus próbálta életben tartani a különleges tervet, köztük egy edinburgh-i jogászhallgató is, aki Kaplicky halála után azzal az ötlettel állt elő, hogy készítsék el a polip-forma kicsinyített másolatát buszmegállóként kialakítva. Az ötlet támogatói végül a Pepsi vállalatban találtak megfelelő szponzorra, így válhatott az építészeti ötlet egyik reklámkampányuk részévé. A helyszínt a projekttel kezdettől fogva jobban azonosulni képes Brno biztosíthatta. A néhány hete elkészült üvegszálas „makett” - ha a könyvek híján csökkent szellemi tartalommal is – sokak örömére örökíti meg a különleges tervet.
Jan Kaplicky 1968-ban emigrált Nagy Britanniába, ahol több neves irodának is dolgozott. Tagja volt a Renzo Piano és Richard Rogers által vezetett teamnek, mely megnyerte a Pompidou Center tervezésére kiírt pályázatot, később Norman Foster alkalmazásában tevékenykedett. Mindeközben elindította a Future Systems-t, melynek keretében fejlesztette saját építészeti érdeklődését, a tudományos-fantasztikus gépek, űrhajók, másrészről a természet organikus formáinak korábban soha nem látott elegyéből. Az igazi kiteljesedést Amanda Levete-vel való találkozása jelentette, közösen olyan jelentős épületeket hoztak létre, mint az 1999-ben Stirling Prize-al díjazott londoni Lord's Media Centre, és a 2004-ben szintén sokszorosan elismert Selfridges áruház Birminghamben. 2006-ban elváltak útjaik, Kaplicky már önállóan készítette a modenai Ferrari Múzeum a prágai Nemzeti Könyvtár terveit. Újra megházasodott, 2009-ben három hónappal a modenai építkezés megkezdése, és néhány órával kislánya születése után halt meg 71 éves korában. Levete irodája az AL_A ma is sikeresen építkezik tovább a Future Systems szellemi örökségéből.
