Még emlékszünk a szintén magyarok lakta Újvidék leszakadó előtetejére, de ma újabb tragédiáról érkezett hír Révkomáromból. Életét vesztette egy 51 éves férfi, a hivatal ügyfele, egy 64 éves férfit légimentők szállítottak kórházba, valamint egy 67 éves férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A nyilvánosságra hozott fotók alapján tippelhetünk az okokra is. Tanuljunk belőle!
Újvidéken kevesebb mint másfél éve 16 ember halt meg, egy előtető miatt. A vasútállomás kereken hatvan évvel korábban, 1964-ben nyerte el végleges formáját, Farkas Imre építész tervei alapján. Danijel Dašić építészmérnök szerint az előtető leszakadásáért az a masszív, nehéz üvegfelületű acélszerkezet lehetett a felelős, amelyet a felújításkor, 2023-ban toldottak hozzá. Az előtetőhöz magához nem nyúltak (sajnos).
A mostani tragédia Révkomáromban (Komárno) történt, a Záhradnícka (Kertész utca) 6. szám alatt. Itt a Komáromi Járási Hivatal ügyfélszolgálata található, ennek az előteteje szakadt le.
A régebbi képeken látható, hogy egy egyszerű vonalú, kiugró vízszintes előtető volt itt, az omlás utáni képen látható, hogy egy jókora vasbeton lemez, és felette egy (attika?) vasbeton keret. A helyzetéből és a csatlakozó szerkezetek romjaiból úgy tűnik, a külpontosan terhelt vasbeton keret mindenestül lebillent, és teljesen átfordul, 180 fokot bucskázva zuhant a járdára. A képek alapján a szegélygerenda nem volt a lemezhez rögzítve, a lemez maga pedig eltört. Feltehetően nemrégen itt is felújítás történhetett, legalábbis az expandált polisztirol lapok és a szigetelés újszerűnek tűnnek, a lemezen magán viszont előrehaladott korrózió nyomai látszanak. Az látszik, hogy a hőszigetelés szakszerűtlenül volt ragasztva, de a tragédiát nyilván nem ez okozta, hanem a korrózió mellett az, hogy a leborult keret nem volt lerögzítve (talán eredetileg sem?), viszont a súlypontja nem az alátámasztás felett volt. Feltételezhetjük, hogy a hőszigeteléssel egyidőben statikai felülvizsgálat nem volt (vagy hiába...), az acélbetétek korrózióját nem ellenőrizték, mint sajnos oly gyakran. Azt persze innen, a monitor elől nem lehet eldönteni, hogy a felújítás hozzájárult-e a tönkremenetelhez (esetleg pluszterhekkel? vízelvezetés dugulásával?), de a hőszigetelő táblák ragasztásából kiindulva ez sem lenne meglepő.
Ha érkezik még információ, frissítjük a cikket.
Frissítés: a szlovák belügyminiszter elmondta, hogy "Az épület az ügyfélközpont (klientske centrum) épülete, amelyet az 1980-as években adtak át. Később két beruházás keretében, 2018-ban és 2019-ben felújították. A felújítás során az épület hőszigetelést kapott, belső felújítás történt, valamint kibővítették az ügyfélközpontot. Nem érkezett semmilyen panasz vagy jelzés arra vonatkozóan, hogy fennállhatna annak veszélye, hogy az előtető összeomolhat.(...) nem zárható ki, hogy az előtető leomlásához hozzájárulhatott a közelmúltban a térségben tapasztalt földrengés is.(...) elrendeltük minden hasonló előtetővel rendelkező, a Belügyminisztérium kezelésében lévő épület vizsgálatát is, legyen szó ügyfélközpontokról vagy más épületekről. (...) Az épület a 2018–2019-es felújítás során hőszigetelést kapott, akárcsak az egész épület, de a statikai szerkezethez nem nyúltak. A vizsgálat tárgyát képezi a projektdokumentáció és a teljes tervdokumentáció is, amelyet a tervező készített."
Forrás: Polícia SR - Nitriansky kraj, Google, Komáromi Járási Hivatal weboldala
Építész, a Metszet főszerkesztője

Online részvétel március 8-ig