sebesp | 2012.11.19
Zaha Hadid Architects nyerte a 80.000 főt befogadó sportlétesítmény tervezésére kiírt nemzetközi tervpályázatot. A formavilág Londonból már ismerősnek tűnhet.

Alig néhány napja mutattuk be Zaha Hadid irodájának legújabban elkészült munkáját, a Galaxy Soho-t és máris egy következő jelentős ázsiai megbízás közelébe került a londoni építésznő. A Londoni Olimpiai úszócsarnoka, az Aquatic Centre vonalvezetését követő lendületes tervvel nyerte meg az iroda Japán új Nemzeti Stadionjának pályázatát. Az épület a meglévő tokiói Nemzeti Stadion helyén épül majd fel, és a 2019-es Rögbi Világkupa, majd a japánok reményei szerint a 2020-as olimpia helyszíne lehet.

A szigetország sportbizottságának Tadao Ando által vezetett zsűrije 46 tervből választhatott. Igen illusztris mezőny jött össze, hiszen szigorú feltételeket szabtak a pályázaton való részvételhez. Azon túl, hogy minden pályázónak legalább 15.000 férőhelyes megvalósult stadion révén kellett gyakorlatot szereznie, még a Pritzker Díj, AIA Aranyérem, UIA Aranyérem, Praemium Imeriale (a Japán Művészeti Szövetség díja, idén Henning Larsen kapta meg), vagy RIBA Aranyérem valamelyikét is meg kellett kapnia korábban a tervezési versenyen való részvétel beugrójaként.

Párhuzamok jutnának eszembe: Nemzeti Stadion, tervpályázat … de talán nem is érdemes továbbgondolni. Lássuk be, Budapest messze van Tokiótól.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások