A rezidencia egy zsákutca végén helyezkedik el, a Los Angeles-i legendás Mulholland Drive fölé emelkedő hegyoldalon. Eredetileg 1961-ben épült, a nemrégiben elkészült felújítás és bővítés a múlt század közepének építészetét tükrözi.

A Heusch Inc koncepciója alapján a terepkiemelést a kerti oldalon körben támfalakkal megnövelték, ezzel sík területet hoztak létre egy íves medence számára, amely így rétegvonalra ül. Ezzel a végtelenített medence vízfelületének pereme a távolban fekvő belváros látványának előterébe került. Hogy elegendő hely legyen a medence számára, az eredeti nappalit lebontották, mert egyrészt kevéssé volt megnyitva a kert felé, másrészt akadályozta a rálátást a belvárosra.. Az újonnan kialakított tér lehetővé teszi a nappali megnyitását három oldalról, ezáltal zavartalan összeköttetést biztosítva a belső és a külső tér között.

A terazzó burkolatot úgy választották ki, hogy a két területrészt még inkább összekösse, és ugyanazt a felületet használják a fürdőszobákban és a konyhai munkalapokhoz.

Az 1 730 m2-es telken fekvő 550 m2-es épület a felújítása során felhasznált anyagok mentén rétegződik, melyek a vakolat, a kő, a terrazzo és a nagy kiterjedésű üveg. Belsőleg egyedi, nyitott terek láncolataként lett újragondolva az épület, amelyek maximális kilátást engednek a kültér felé.

Fotók: Gerhard Heusch via v2com

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...