TSPC Csoport | 2021.01.28

A Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében újul meg a nádasdladányi Nádasdy-kastély. A műemléki rekonstrukciós munka építésztervezési feladatait a generáltervező TSPC Kft. és partnere, Ónodi Szabó Lajos építész tervező és a Bicske Építő Kft. végezték.

A jelenleg befejezéshez közelítő rekonstrukció egy korábban elkezdett, nagyívű műemléki felújítás végső szakasza, a kulturális-turisztikai célú fejlesztés megvalósítása során a szakemberek állagmegóvó és műszaki feladatokat is elvégeztek. A kastély enteriőrjének visszaállítása is a tervezés és kivitelezés része volt: az Ősök csarnokába Nádasdy Ferenc gróf felmenőinek portrémásolatai kerülnek, az egykori könyvtár többezer példányát az Országos Széchényi Könyvtár másodpéldányaiból és a keszthelyi Festetics-kastélyból pótolják. 

Műemlék rekonstrukció

A több szakaszban megvalósuló rekonstrukció célja a műemlék méltó állagmegóvása az utókor számára, illetve a modern turisztikai funkciók megvalósítása. A kastély földszintjének egykori reprezentációt szolgáló termei nyitottak lesznek a látogatók számára és itt kaphatnak majd helyet az elegáns rendezvények is. A mostani munkák során sikerült a földszinten már korábban megkezdett és megszakadt helyreállítási folyamatot az enteriőrökben befejezni, illetve nagyobb turistaforgalom befogadására is alkalmassá tenni azokat. 

Az előcsarnok és a porta a közönség fogadását és tájékoztatását szolgálja, korszerű eszközökkel felszerelten. Az egykori biliárdteremben az enteriőr hiteles bemutatása mellett egy jól felszerelt múzeum-shop kaphat helyet, míg az egykori ebédlőben kávézó szolgálja a turisták kényelmét. Az épület legnagyobb méretű terme a nagyszalon, amely a bemutatáson kívül rendezvények megtartására is alkalmas. Az ősök csarnokának különleges eleganciájú, díszes faberendezése ad keretet a családi ősgaléria későbbiekben restaurálandó eredeti képeinek.

Kiemelkedő jelentőségű az egykori könyvtárterem berendezése: a terem berendezésének és díszes mennyezeti burkolatának restaurálása befejeződhetett ebben a szakaszban, így elhelyezhető itt az egykori könyvtár anyagának töredékesen megmaradt állománya. Fontos eleme a kastély külső megjelenésének és a rendezvények kiszolgálásának a télikert rekonstrukciója. Az egykor teljesen elbontott épületrészt a mostani szakaszban, fotók alapján sikerült újjáépíteni. A díszes, öntöttvas oszlopokon álló télikert a rendezvények során alkalmas tere lehet a vendégek kiszolgálásának is. A földszinti területen is megvalósulhatott a téli fűtés és az elektromos és gyengeáramú hálózatok kiépítése a biztonságtechnikai berendezésekkel együtt. A termek lábazati faburkolatai, a táblás parketta, és a falfelületek korstílushoz igazodó tapétái, az antik berendezéssel együtt hivatottak az egykori főúri kastély hangulatának megidézésére.

A kastélyépület emeleti terei voltak a család egykori hálószobái, elegáns fürdőszoba és egyéb kiszolgálóhelyiségek tartoztak ide. Ezekben a terekben fel kellett számolni a könnyező házigomba fertőzés maradványait, emiatt a mennyezetek vakolását és a parkettaburkolatokat el kellett bontani és a vegyszeres kezelést követően helyre kellett állítani azokat. A területen is elkészült a fűtési és az elektromos rendszer. Az egyszerűbb megjelenésű enteriőrökben a nagyközönség kiszolgálására időszaki kiállítások, a múzeumpedagógia terme és persze egy hálószoba és fürdőszoba bemutatása kaphatnak helyet. 

A különleges eleganciájú, romantikus kastélyépület egykori környezete egy növényritkaságokban is gazdag, festői szépségű angolpark volt. A nagyméretű park területe rekonstrukciójának első lépései történhettek meg, a kastély közvetlen környezete és a mesterséges tó újulhatott meg. Változatos vonalvezetésű sétautak vezetnek az újra vízzel feltöltött tóhoz, melyben egy kis romantikus sziget is létesült.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram részeként a fejlesztés az ingatlan vagyonkezelője és üzemeltetője, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. beruházásában valósult meg, melynek kiemelt célja a nádasdladányi Nádasdy-kastély turisztikai célú attrakciófejlesztése.

 

Megbízó: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram – Virág Zsolt miniszteri biztos
NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. – Glázer Tamás ügyvezető
Generál tervező: TSPC Kft., Kádár Mihály okl. építészmérnök
Építész tervező: Bicske Építő Kft.
Felelős tervező: Ónodi Szabó Lajos okl. építészmérnök
Építész munkatársak: Fáy Piros, Jakus Péter, Ónodi Szabó Ákos, Sámsondi Kiss Gergő
Kiállítás kurátora: Bányai Balázs történész
Felelős belsőépítész tervező: Porubszky Helga, PH-IDEA Bt.
Műemléki épületkutatás és régészet: Fülöp András, MMA-MÉM MDK
Műemlék-felügyelő: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala, Vaszkó Ildikó
Kertépítészet: Garten Studio Kft.,Szloszjár György
Tartószerkezetek: Aninger Judit
Épületgépészeti tervezés: Vörös Tamás, Farkas Tamás
Villamosság: Máté József
Külső közművek: Dobos Szabolcs
Rehabilitációs szakmérnök: Pandula András
Tűzvédelem: engedélyezési terv: Csuba Bendegúz; kiviteli terv: Kováts Róbert
Műszaki ellenőr: Bendik Viktória
Kivitelező fővállalkozó: Magasházi János létesítményfelelős, Molnár Gábor építésvezető

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások