hír tervek bővítés Magyar Igazságügyi Akadémia

Két szinttel bővül a képzési színtér a Magyar Igazságügyi Akadémián


Gedolado | 2019.01.23
Bő évtizedes fennállása alatt több, mint hatszorosára emelkedett a képzéseken részt vevők száma az Országos Bírósági Hivatal képzési központjában. A Magyar Igazságügyi Akadémia ezért nagyszabású átalakításba kezd: két emelettel bővíti az oktatási célokat szolgáló infrastruktúrát. A kivitelezői ajánlattétel határideje január 28-ig még nyitva áll.

A Magyar Igazságügyi Akadémia 2006-ban emelt, a 2007-ben építészeti nívódíjjal elismert épület ma is frissnek, modernnek hat, ám az elmúlt tizenkét év tapasztalatai azt igazolták, hogy fejleszteni kell a képzési infrastruktúrát.

Míg 2013-ban valamivel több, mint 14 ezer résztvevő jelentkezett 135 központi képzésre, addig 2017-ben már 271 központi képzést tartottak itt több mint 25 ezer résztvevővel. 2018 első féléves adatai szerint 6 hónap alatt a MIA 268 rendezvényére összesen 11 ezren regisztráltak.

A MIA legnagyobb terme jelenleg a Deák Ferenc terem, ahol 50-120 főt lehet leültetni. A Szladits Károly terem 50 fő, a Beck Salamon és az Angyal Pál terem 40, a Balogh Jenő terem 25, a Magyary Zoltán terem 20, a Plósz Sándor terem pedig 18 fő befogadására alkalmas.

A MIA termei szinte folyamatosan telítettek, ezért vált szükségessé a C-szárny átalakítása. Az uszoda helyén egy födém beemelésével két szint is nyerhető: az első szinten egy olvasó-könyvtár, valamint négy oktatásszervező iroda kap majd helyet. A második emeleten egy hetven fő befogadására alkalmas előadótermet létesítenek, amely méretét tekintve is hiánypótló.

Szintén a megnövekedett létszám indokolja az étkezési lehetőség bővítését is, ezért az épület földszintjén étterem kap majd helyet az. A C szárny átalakításával egy időben a kert is megújul: lesz bográcsozó hely, szabadtéri színpad, feng-shui -ösvény, illetve gyarapszik a szabadidős - sportolási lehetőségek száma is: röplabdázni vagy lábtengózni is lehet majd itt.

A beruházásra a közbeszerzési eljárást az OBH december végén írta ki, az érdeklődő kivitelezők pedig január 28-ig tehetik meg ajánlataikat. A munkálatok várhatóan április elején kezdődhetnek, az építkezés pedig előreláthatóan fél évig tart majd.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások