hír épületek Árpád-híd Budapest irodaház

Kiemelt beruházás lesz a budapesti felhőkarcoló

sebesp | 2016.06.27. 11:04
A kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja a HB Reavis által a budapesti Váci út és Róbert Károly körút sarkára tervezett három, 90 méter magas toronyból álló irodaház-komplexumot, melynek beruházási költsége meghaladja a 100 milliárd forintot.

A kormány honlapján megjelent tervezet a Budapest XIII. kerületi Váci út - Árboc utca - Esztergomi út - Róbert Károly krt. által határolt területen megvalósuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nyilvánítja nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé. (A volt Volán buszpályaudvar területéről van szó.)

A kiemelt jelleg miatt első fokú építésügyi hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatalát, másodfokon eljáró hatóságként pedig Budapest Főváros Kormányhivatalát jelöli ki a kormány a tervezetben. További könnyítés, hogy az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, a településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, továbbá településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

Az interneten megtalálható a Pest Megyei Kormányhivatal határozata, amely szerint a HB Reavis Project 2 Kft. által a területre tervezett beruházásnak jelentős környezeti hatása nincs, ezért környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása sem szükséges. A dokumentum leírja, hogy a beruházó – három toronyban – 90 méter magas irodaházat kíván építeni, ezek összesen 7 ezer négyzetméteresek, de készül további 4 épület is, közel 8 ezer négyzetméterrel. A mélygarázsban 2400 autó helyezhető majd el. A határozat dátuma: 2016. március 31.

A Céginfo.hu adatai szerint a HB Reavis Project 2 Kft.-t 2014-ben alapította 4 millió forint jegyzett tőkével a holland HB Reavis Group B.V. A projektcégen zálogjoga van a Raiffeisen Banknak.

2006-ban az Ötletpályázat a "városrészközpont térfalainak városépítészeti kialakítására" tervpályázat keretében már készültek magas házat is magukba foglaló tervek a területre, sőt a Finta Stúdió is készített toronyház tervet a kereszteződés átellenes oldalán lévő telekre.

A most körvonalazódó városközpont jellegű beruházás egyik tervezője a Finta Stúdió, másik a Make iroda. Környezettudatosságban ismét a BREEAM Excellence minőségtanúsítást, azaz a legmagasabb kategóriát célozták meg.

Az építkezés idén kezdődik, az irodapark és a szolgáltatási terület első ütemének két épületét várhatóan 2018-ban adják át. Az irodakomplexumban várhatóan 12-14 ezren dolgoznak majd, napi szükségleteik kielégítését, munka utáni szórakozásukat célozza 10 ezer négyzetméter körüli szolgáltatási terület éttermekkel, kávézókkal.

Forrás >> www.napi.hu
www.magyarepitok.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...