sebesp | 2022.11.02

A 80-as évek művészetéért és az olasz dizájnért rajongó építtetők otthona egy befelé forduló világkép megvalósítása a kanadai erdőség sűrűjében. A matt fekete, szinte taszító külső egy fénylő, meleg színekben pompázó oázist rejt magában, bizonyítva, hogy az építészet olykor magas művészi szintet is elérhet.

A Studio Jean Verville projektjeit fényképekről ismerő ügyfél kérte fel az irodát, hogy tervezze meg házukat az erdős telken. Az volt a cél, hogy mindennapi életüket szeszélyes energiával töltsék fel, amihez az iroda bomlasztó szemlélete abszolút jó kohéziós kihívásnak tűnt.

A projekt egy személyre szabott alternatív univerzumot valósít meg, amelyet  az együttműködés szellemében ugyanakkor egy nem létező fantáziavilágba tekintve terveztek, majd építészeti matematikai szigorral dolgoztak ki. A MEV névre keresztel épület az Ettore Sottsass alapította olasz tervező csapat, a Memphis Group lázadó univerzumának lendületét például véve aknázza ki a geometriák és a színek társítását, amely ellentétes a monotóniával és korai monokromatikus építészettel és dizájnnal. A 80-as évek e szokatlan világát idéző ​​aprólékosan kidolgozott gondolatokkal felépített projekt számos utalást tesz a kifejező és kontrasztos kapcsolatok rendszerében a tulajdonosok személyiségére. A környező természetbe való beilleszkedés szem előtt tartva a ház-stúdió organikus formát és nyers megjelenést tár elénk, anyagait íves vonalak sorával állítja szembe, aprólékos kivitelezésben. Extravaganciája a grafikás belső terekben nyilvánul meg, ahol a terek és az anyagok sziporkázó kromatikus rendszerben fejlődnek.

Az eklektikus együttesnek a helyét a területen átmenő patak határozza meg. A déli oldalon a helyiségek lineáris elrendezése állandó rálátást biztosít a tájra és a patakra. Az északi oldalon álló épülettömeg egy üvegezett bejárattal kapcsolódik a délihez, hosszú, teljesen zárt homlokzattal jelenik meg. A két épületszárnyat egyetlen tető egyesíti, melyet a tömegek összevonásának funkcionális és geometriai logikája határoz meg. 

A formai megoldások halmazában tárolási és háztartási elemeket is rejlenek, ezzel hierarchikus rendszert alkotva. A vizuális hatás lehetőségeivel játszva a textúrák, színek és anyagok kaleidoszkópszerű tükröződésben használják ki a fényt. A tömegek és a felületek a formai ellentét játékait játsszák, és a gyermekkor emlékeit kereső elemek, minták és színek tárházával díszítik egymást és önmagukat.

A kanadai Laurentians hegylánc erdőségének egy alig megközelíthető részén felépült műteremház, mely egyszerre vibráló és a szabadság érzését sugárzó lakó- és munkahelyet biztosít, a természetben való relaxálás kvintesszenciája. Minden egyes nézőpontból új, művészi gonddal komponált látvánnyal ajándékozza meg lakóit.

Képek: v2com-newswire.com / Maxime Brouillet és Maryse Béland

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások