épületek cikk Andalúzia arab mudéjar Sevilla sevillai spanyol Spanyolország Zaragoza

Különleges építészeti stílusok Spanyolországban 3. rész

A mudéjar építészet (10-16. század)


szikrisz | 2012.11.09
A mudéjar építészet egy kevert stílus, melynek ezerszínű megjelenési formája van, de minden esetben a keresztény építészet keveredik benne arab építészeti motívumokkal.

A mudéjar építészeti öröksége
Ahogy az előző két hasonló témájú cikkben már láthattuk (http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/1665; http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/1669), a mudéjar elsősorban a kupolákat, tornyokat, apszisokat hangsúlyozza különleges architektúrájával, és a minaretszerű tornyok, harangtornyok és köralaprajzú templomok, továbbá lakóépületek építése a leggyakoribb ebben a stílusban. Fontos hangsúlyozni, hogy nagyon eltérő lehet az építészeti elemek aránya az egyes épületeken. A legegyszerűbb elképzelni egy kisméretű gótikus templomot, melynek templomhajója kőből készült, bejárata csúcsíves bélletes kapu, de harangtornya téglából készített, minaretre emlékeztető épület, vagy épületrész, ahol az apró ablakok kisméretű patkóívekkel, csúcsívekkel keretezettek, valamint az épület hátsó homlokzatán is végigvonulnak az arab díszítőmotívumok. Sevillában több ilyen templom is megfigyelhető, fotónkon a Szent Katalin templom szerepel.
A mudéjar elsősorban a kupolákat, tornyokat, apszisokat hangsúlyozza különleges architektúrájával, és a minaretszerű tornyok, harangtornyok és köralaprajzú templomok, továbbá lakóépületek építése a leggyakoribb ebben a stílusban. A calatayudi Santa María templom a 12. században épült. A nyolcszög alaprajzú mudéjar torony a tégla-architektúra egyik legszebb példája. A mozlim építészet tégladíszeinek játéka kiválóan érvényesül a restaurált épületen.
További konkrét épületeket kiemelve említésre méltó a toledói Fényességes Krisztus-mecset (spanyolul: San Cristo de la Luz), mely nemcsak építészeti megformálásában, hanem nevében is „hibrid”. Már a nevében keveredik a kereszténység és az iszlám, hiszen Krisztus neve mellett megjelenik a mecset szó is. A források szerint ez Toledó legősibb épülete, így falaiban hordozza az egész spanyol történelmet, hiszen a vizigót épületet mecsetnek építették át, majd keresztény templommá szentelték a keresztény visszahódítás után. Minden bizonnyal a nyugati gótok emeltek ezen a helyen templomot a 6. század közepén – ezt igazolják a belső téralakításhoz használt kövek –, amit aztán 980 és 999 között a Bab al-Mardum névre „keresztelt” mecsetté alakítottak át Musza ibn Ali tervei alapján. Az 1085-ös visszahódítás után aztán katolikus templommá szentelték és Bernát érsek vezetésével a megváltozott liturgikus követelményeknek megfelelően kibővítették. Később, 1187-ben a johannita rend birtokába került. A 12. században mudéjar téglaapszissal bővítették, végül a 15. században Mendoza kardinális újíttatta fel az épületet.
Az udvari mudéjar legszebb és legemblematikusabb alkotása a sevillai Alcázar, mely Kegyetlen Péter (uralk.: 1349-1369) kasztíliai uralkodó uralma idején készült el. Ez az épület egyben a mudéjar stílus egyik legszebb példája is, mivel csak első látásra mondhatjuk el róla, hogy az Alhambra kistestvére. Magán hordja az első arab hódítóktól az utolsó Bourbon királyig a legkülönbözőbb stílusjegyeket. A mudéjar elemek túlsúlya miatt mégis eredeti mozlim épületnek tűnik. Nem is csoda, hiszen granadai mudéjar mesterek segítségével toledói mintákat is felhasználva újult meg az ősi fellegvár a 14. században. Az egykori mozlim épületből mára azonban csak egy udvar, a Patio del Yeso maradt meg. A mozlim hatás a térszervezésben, az udvarok kialakításában szembeszökő. Ugyanakkor a keleti és nyugati stílusok elválaszthatatlanul ötvöződtek benne. A karcsú oszlopokon csipkézett ívekkel, ezek felett elhelyezett stukkódíszítéssel, középen nagyobb csúcsívű nyílással kialakított udvarok felett az emeleten Katolikus Izabella királynő építtetett kápolnát és oszlopos folyosót. A 14. században épült a sztalaktit párkányos külső homlokzat. A 14. században V. Károly kialakíttatott néhány termet és a parkot is bővíttette. Ha tüzetesebben megnézzük az épületet, számos olyan elem fedezhető fel rajta, amely stílusát tekintve nem lehetne az Alhambrában. A víz térnövelő szerepe, a belső stukkóburkolat és a mázas azulejo falborítás pl. már csak kiegészítő díszítésként funkcionál. Még fontosabb, hogy a belső udvarban, azaz patioban a páros oszlopok által tartott csipkés ívek és a fölöttük lévő falfelületek az Alhambrát idézik, de a második szint letisztult, már-már reneszánszba hajló formái az arab és a keresztény építészet keveredése nélkül nem jöhettek volna létre.
Toledó és Sevilla után Aragónia fővárosába, Zaragozába is érdemes ellátogatni, mivel az itteni Sé (katedrális) az egyik legjobb példa arra, hogyan jelentek meg a mudéjar csempedíszek a gótikus és a reneszánsz épületrészeken. Az összefüggő falfelületeket alkotó azulejok között integráns helyet foglalnak el a csúcsíves ablakok és a reneszánsz idejéből származó egyéb épületrészek. Ebben az esetben a keresztény motívumok szinte csak jelzésértékkel bírnak, az épületet meghatározza a máshol díszítő elemként funkcionáló csempe markáns használata és a keresztény elemek szokatlan megjelenítésével válik egyedivé.

Egyedi-e a mudéjar?
Fentiek összefoglalásaként leszögezhetjük, hogy a mudéjar egyedisége nem abban rejlik, hogy kevert művészettörténeti stílusról van szó, hiszen az új stílusok általában úgy jönnek létre, hogy a korábbiak keverednek egymással. Abban viszont egyedülálló, hogy teljesen eltérő kultúrák, világnézetek találkozója és modern szóval „olvasztótégelye” volt az Ibériai-félsziget a középkor folyamán, s ebből a szimbiózisból született a mudéjar.
A mudéjar egyedisége éppen abban rejlik, hogy mind a keresztény, mind a mozlim kultúra részét képezi. Mindenesetre tény, hogy az egykori mozlim építőmesterek tanították meg a keresztényeket a mudéjar stílusra, így válhatott mindkét kultúrkör építőkövévé, alapelemévé.
A mudéjar a legszebb példája annak, hogy a népek relatív békés együttélése milyen különlegességekhez vezethet. A mudéjar két külön világ építészetéből született, mely újfajta szerkezetekkel, újfajta látásmóddal gazdagította nem csak a spanyolországi, hanem az egész világ épített örökségét. Megemlítendő, hogy ebben a formában csak a mai Spanyolország területén figyelhetők meg ezek az egyedi építészeti jelenségek.
A mudéjar kutatása önmagában rendkívül komplex folyamat, mivel a tizenhét jelenkori spanyolországi provincia mindegyikében megtalálható eltérő mértékben az arab építészet. Az arab építészet aztán a későbbi századok egyedi spanyol építészeti stílusai közé is beszivárgott és díszítő motívumai nélkül az Izabella-stílus, a platereszk, és a churriguerizmus értelmezhetetlen lenne.
Fentieken túlmutatóan további kutatási lehetőséget nyújt, hogy a moriszkók, azaz a keresztény hitre tért muzulmánok Újvilágba településével a mudéjar stílus átkerült Dél-Amerika országaiba, ennek ellenére spanyol nemzeti stílusnak tarthatjuk, mert eredeti megnyilvánulási formájában csak az Ibériai-félszigeten található.
A fent említett neomudéjar pedig külön fejezet egy közeljövőben megírásra váró modern spanyol építészettörténeti áttekintésben.
A fotó-összeállításban ezúttal kizárólag sevillai képeket szerepeltettem.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások