VTT | 2018.09.19
Az idén 16. alkalommal, október 11-12-én Veszprémben megrendezendő „Lux et Color Vesprimiensis” konferencia egyik célja, hogy kapcsolatot teremtsen a mesterséges világítást felhasználó építészek, a fény- és színtani vizsgálatokat végző kutatók, valamint a világítási rendszereket fejlesztő és gyártó műszaki szakemberek között.

Az nem kérdés, hogy az életterünket alapvetően meghatározó fény, illetve a fényszín változása hatással van hangulatunkra és befolyásolja többek között napi ritmusunkat is. A mesterséges világítás szerepe a közelmúltig javarészt arra korlátozódott, hogy statikus, a felhasználók számára még éppen megfelelő megvilágítást biztosítson egy épületben vagy az utakon. A LED technológia lehetővé teszi, hogy időben és térben változtassuk nem csak a megvilágítást, hanem a fény spektrális tulajdonságait is. De mennyire használjuk ki a LED technológia által nyújtott új lehetőségeket a belső terek, a közvilágítás, az okos városok tervezésénél?

Az idén 16. alkalommal, október 11-12-én Veszprémben megrendezendő „Lux et Color Vesprimiensis” konferencia egyik célja, hogy kapcsolatot teremtsen a mesterséges világítást felhasználó építészek, a fény- és színtani vizsgálatokat végző kutatók, valamint a világítási rendszereket fejlesztő és gyártó műszaki szakemberek között.

A konferencia témái lefedik a világítástechnika legújabb eredményeit és aktuális kérdéseit. Neves hazai és külföldi előadók beszélnek a fény szerepéről az építészetben, az emberközpontú világításról, a színvisszaadás mérésével kapcsolatos legújabb fejleményekről, a digitális képalkotás aktuális kérdéseiről, az okos városok világításáról és még sok más, fény- és színtanhoz kapcsolódó témáról.

A konferencián, a tudományos előadások mellett hallhatunk a legfrissebb alkalmazástechnikai újdonságokról is. A konferencia helyszínén világítási rendszereket és mérési eszközöket gyártó és fejlesztő cégek mutatják be legújabb szolgáltatásaikat és termékeiket.

Az MTA VEAB, a Világítástechnikai Társaság és a Magyar Világítástechnikai Alapítvány által szervezett „Lux et Color Vesprimiensis” konferencia tiszteletadás Schanda János professzor emlékének. A rendezvény keretében kerül sor a Pro Lumine díj átadására is.

A rendezvény honlapja: www.lecv.hu
Részletes program
Az előadókról ezen az oldalon található bővebb információ
Helyszín: Veszprém, Völgyikút Ház (Kopácsi út 2.)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások