Meghalt Rajk László

A magyar építészet egyik legösszetettebb, nyughatatlan alakja távozott. Rajk László a történelembe született, és életének hét évtizede alatt sokat tett azért, hogy aktívan alakítsa is azt. A Konrád-féle társadalmi reformer kör tagjaként, szamizdatíróként és harcos ellenzékiként, a rendszerváltás követően politikusként, legendás és kedvelt látvány- és díszlettervezőként, és végül, de nem utolsósorban építészként, mégpedig azon kevesek egyikeként, akik vállalták, hogy épületeikkel konfrontatív módon formálják a közízlést és –gondolkodást.

Ifjabb Rajk László 1949. január 26-án született. Édesapját, a kommunista diktatúra korábbi belügyminiszterét koncepciós per alapján még az év októberében kivégezték, bebörtönzött édesanyjától pedig elvették a kisfiút. Egy gyermekotthonban, álnéven töltött öt évet követően kaphatta vissza csak igazi nevét, miután édesanyját, Földi Juliannát kiengedték, és újra egyesülhetett a család.

Rajk László a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarárán diplomázott 1972-ben, pályáját  a Lakótervben kezdte, majd 1975-1986 között az IPARTERV-nél dolgozott, közben a 1975-1976-ban a montréali McGill egyetem hallgatója, majd 1978-1981 között a mesteriskolán bővítette ismereteit.

Első munkái között az 1984-ben Bachman Gáborral és Nagy Bálinttal közösen tervezett vence-i műteremházat tartják számon, de a nyolcvanas években tiltólistára került, így érdemi feladathoz nem juthatott. Építészeti gondolatait kiállítások és  tervpályázatok keretein belül fogalmazta meg, mely munkákon többek között Ekler Dezsővel, Gyarmathy Katalinnal, Konrád Györggyel, Bachman Gáborral, Haraszti Miklóssal, Nagy Bálinttal, Pikler Katalinnal Bachman Gábor, Haraszti Miklós dolgozott együtt.

Emellett színpadi és filmes látvány- és díszlettervezőként tevékenykedett, munkái között szerepel a Megáll az idő (Gothár Péter, 1981), a Miss Arizona (Sándor Pál, 1987), A londoni férfi (Tarr Béla, 2007), A torinói ló (Tarr Béla, 2010), a Saul fia (Nemes Jeles László, 2015), 1945 (Török Ferenc, 2017).

A rendszerváltás időszakában nyilvánosan is politikai szerepet vállalt, ikonikus munkája a Nagy Imre és mártírtársainak újratemetéséhez Bachman Gáborral közösen készített installáció. Alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ), melynek tagjaként 1990-től 1996-ig parlamenti képviselő is volt.

Építészeti munkáját ezután élesztette újra, jelentősebb munkái között a Corvin Mozi átalakítását, a bécsi Collegium Hungaricum rekonstrukcióját és az Aquincumi Múzeum igazgatósági és restaurátor-épületét tartják számon.

Legfontosabb talán a Lehel téri vásárcsarnok, amelyet Rajk László „radikális eklektikaként” definiált építészeti hitvallásának összegzését jelenti. Az épület  a befejezettséghelyett adinamizmus, a lüktető mozgás, folyamatos változások megtestesítője, melynek kifejezetten teret is szán a piaci hétköznapokhoz való alkalmazkodás jegyében.

Rajk László 2007-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2009-ben Kossuth-díjat kapott. 2016-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt.

Forrás: Építészfórum