Etiópia jelentős fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, de ez nem jelenti minden esetben a régió hasonlóan gyorsan változó városaiban látható építészeti megoldások másolását. Jó példa erre a fővárosban épült pláza.

A spanyol Vilalta Arquitectura által tervezett Lideta pláza Addisz-Abeba két párhuzamos utcája között helyezkedik el, melyeket egy átlósan keresztbefutó passzázzsal kötöttek össze az épület földszintjén, a két ellentétes sarkon lévő bejárattól kiindulva. Az elliptikus lépcsőtér átriuma ferdén megdöntve köti össze belül az épület szintjeit.

A tervezők az új kereskedelmi központ építésénél a tradicionális megközelítést alkalmazták, és a helyi nyitott piacokat vették mintául. A könnyű beton homlokzati panelrendszer közelebb áll a tradicionális helyi szövet szerű homlokzatképzéshez. Képes passzív módon szabályozni a szellőzést, a természetes fény beáramlását. Így a belső tér lényegében nem zárt, hanem csak fedett, de nyitott.

A 14.200 négyzetméter alapterületű épület ötvözi a mai többszintes bevásárlóközpontok központi átriumra szervezett térrendszerét, ugyanakkor az egyes szinteken a hagyományos piacok bazár jellegű elárusító pultjai sorakoznak majd.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...