Nemcsak Guardiola, Messi, Xavi s a többi futballfenomén nevével fémjelzett világverő csapatáról, hanem Antonio Gaudi épületeiről is méltán híres Barcelona. Nagy álmát, a Sagrada Famíliának, Szent Családnak, szentelt bazilikát, még maga Gaudi kezdte el, ma is épül, túlnyomó részt az ő elgondolásainak megfelelően. Azért nem pontosan, mert Gaudi nem minden részletet vetett papírra, sokszor csak vázlatokból dolgozott, s azok egy része is megsemmisült az értelmetlen polgárháborúban. Az épület csupa jelkép, tartalom, ahogy a hatalmas épület minden tornya, részlete jelent valamit, úgy három kapuzata is egy-egy monumentális szoborkompozíció Jézus életének egy-egy jelentős eseményéről. Nem sokan tudják, hogy Gaudi nem csak építész volt, hanem szobrász is. Maga készítette, faragta a Születés kapujának szobrait a keleti, a fény oldalán, amely homlokzatrészlet az Unesco világörökségi listájára is fölkerült. A nyugati oldalt a szenvedéstörténetnek szánta, de életében annak elkezdésére már nem került sor. A Feltámadás kapujára szánt kompozícióról tudomásom szerint nem maradtak fenn eredeti vázlatok. Vita bontakozott ki, hogy vajon Gaudi eredeti stílusában formálják meg a szobrokat, vagy ahogyan az az évszázadokon átívelően épülő középkori katedrálisoknál is természetes volt, az adott korra jellemző művészeti megoldás szülessen. Végül ez utóbbi verzió győzött, szerintem szerencsére, de mindenképpen lélegzetelállító, s rendkívüli kifejező erővel bíró, üzenetet közvetítő alkotás született. Ez Josep Maria Subirachs, szintén méltán világhírű katalán szobrász érdeme, aki amúgy is a maga útját járó hajlíthatatlan művész megtestesítője, a modern szobrászat jeles alakja. Ahogy alakjai is modernek; szögletesek, stilizáltak, mégis érzelemdúsak, kifejezőek. A modern művészetet kevésbé befogadók eleinte talán elégedetlenkedhetnek, mit keres a szecesszió buja kerekded világában ez a rideg szögletesség. De aki egy kicsit is belefeledkezik az alkotás szemlélésébe, valószínűleg meg is érzi annak nagyszerűségét, önálló életét az épületegyüttesen belül, s mégis tökéletes simulását is az egészhez. Ahogy Gaudi a Születés kapujánál, úgy Subirachs is a teljes passiót megjelenítette részletesen, akár könyv nélkül lehet a homlokzat előtt Biblia-órát tartani. A szenvedéstörténet mindenki által jól ismert fő üzeneteit a sajátjával kiegészítette, művészi eszközeivel fölerősítette. Mint minden igazi alkotás, ez is ezer megfejtendő mondanivalót hordoz, kötetszámra értekezhetünk felőle. A húsvéti ünnep táján néhányról ejtenék szót. A turisták ma Gaudi kapuján mehetnek be, Subirachsén pedig ki az épületből. Kifelé jövet észrevehetetlen az oszlophoz kötözött Jézus, vajon mai életünkben is közömbösen megyünk el mellette? A szenvedés áldozata mérhetetlen erejű, alapokat, oszlopokat megmozdító. Júdás csókja, a teremtésből megismert sátáni kígyó sugallatára, rideg emberi számítás eredménye. Jól számítunk mindig? A tövissel megkoronázott Krisztus megaláztatásában is fölénk magasodik, föl kell rá néznünk. A bekövetkezett halállal bekövetkezik a megváltás. Mint tudjuk, az ég elsötétült, a jeruzsálemi templom szentélyt takaró függönye meghasadt. A Golgota fölött meghasadt lepel mögül a kő egyhangúságában felsejlik a megnyíló mennyország, színes, gaudis mozaikkal jelképezetten. S ahogy az egész szenvedéstörténetnek értelmet a feltámadás ad, úgy trónol a kompozíció fölött több emelet magasban a feltámadt Krisztus vakítóan aranyló alakja. Mert ahogy a görög-katolikusok köszöntik egymást: „Krisztus föltámadt, valóban!”
Áldott Húsvétot!
Szunyogh László
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
