hír bontás dohánygyár Plovdiv

Plovdivban élőlánccal védik a dohánygyárat a bontás ellen


Csépé | 2016.03.08
Bolgár hírportálok hétfői jelentése szerint mintegy ötven aktivista, köztük építészek, Plovdiv kulturális életének képviselői, a Plovdiv 2019 Alapítvány tagjai a testükkel védték vasárnap az 1920-as években emelt épületeket, amelyeknek helyén egy tízemeletes szállodát akar építeni a tulajdonos, egy magánszemély.

A civil megmozdulás hatására a városi tanács leállíttatta vasárnap az engedélyével megkezdett bontást és vizsgálatot rendelt el. Hétfőn az ügyészség a rendőrség gazdasági bűnözéssel foglalkozó osztályának bevonásával indított vizsgálatot annak megállapítására, nem történt-e bűncselekmény a bontási engedély kiadásával összefüggésben – írta a The Sofia Globe című angol nyelvű hírportál.
Mire a civileknek sikerült leállíttatni a bontást, az egyik raktárépületet (az Orient Tobacco raktárát) már a földdel tették egyenlővé, megsemmisítve Vulcsan Petrov jeles bolgár festő több freskóját is. Petrov személyesen is jelen volt a bontásnál, hogy megállapítsa, megmenthetők-e egyes műalkotásai. A művész szerint szándékosan kezdték meg a bontást egy négynapos hosszú hétvégén, hogy azt "büntetlenül" végezhessék.
A műemlékvédők szerint a bontás törvénytelen, mert az egykori raktárnegyedet 1985-ben kulturális emlékké nyilvánították. Egyelőre nem tudni, hogy vasárnap lerombolt raktár is a "védett" épületek közé tartozik-e, a Dohányvárosként emlegetett komplexum egésze azonban igen. (A helyi építészkamara szerint a raktár is védett volt – a szerk.)
Az ipartörténeti emlékek bontására maga a városi tanács adott engedélyt még 2010-ben, azt 2014-ben megújította annak ellenére, hogy a 2019-es EKF-program részeként Plovdiv új művészeti övezetét alakítanák ki az egykori dohányraktárakban.
A Plovdiv 2019 Alapítvány művészeti igazgatója, Szvetlana Kujumdzsieva elkeserítőnek nevezte, hogy az EKF-előkészületek kezdete óta már másodszor estek neki egy régi dohányraktárnak.
Ivan Totev polgármester most azt ígéri, hogy az önkormányzat kísérletet tesz a magán tulajdonban lévő ingatlan kivásárlására.
Úgy tudni, a Plovdiv dohányipari központtá válása idején épült raktárnegyed ihlette meg Dimitar Dimov (1909-1966) bolgár író Dohány című, 1965-ben magyarul is megjelent társadalomkritikai regényét a bolgár dohány képzeletbeli gátlástalan és korlátlan uráról.

Forrás: MTI
podtepeto.com
sofiaglobe.com

www.balkaninsight.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások