Richard Rogers, a világ egyik legjobban ismert és elismert ma élő építésze hírnevét egy olyan munkával alapozta meg, melyet nem is akart igazán. A Renzo Piano-val közösen tervezett Pompidou központ, az 1977-ben elkészült "nagyvárosi játékszer" pályázati koncepcióját ugyanis ellenszavazata ellenére választotta, majd dolgozta ki és nyújotta be a csapat. Legismertebb épületei között a mindössze huszonöt évesen műemlékké nyilvánított londoni Lloyds székházat, a szülei számára tervezett Wimbledon House-t (1969), az ezredfordulóra épült Millennium Dome-ot (1999), a madridi Barajas repülőteret (2005), a szintén londoni Maggie's Centre-t (2008) és a "Sajtreszelő"-ként is ismert, 244 méter magas The Leadenhall Buildinget (2014) tartják számon.
Munkáinak különös irmertetőjele a kívülről megmutatott szerkezet és gépészet, melyet Rogers "kifordított építészetnek" is szokott nevezni.
Amellett, hogy 2007-ben elnyerte a Pritzker-díjat – az építészetben elérhető legmagasabb elismerést –, díjai között szerepel a Praemium Imperiale a Japán Művészeti Szövetségtől, Arany Oroszlán életműdíj a Velencei Építészeti Biennálén (2006), a RIBA Royal Gold Medal és a Stirling-díj, amelyet stúdiója kétszer is elnyert, múlt évben pedig az American Institute of Architects által odaítélt Gold Medal tette teljessé gyűjteményét. Mindemellett az angol királynő lovaggá is ütötte.
A most 87 éves építész 1977-ben alapított cége, a Richard Rogers Partnership 2003-ban Rogers Stirk Harbour + Partners-re lett átnevezve, nyugdíjba vonulását követően nevét a jelenlegi cégnévből is kiveszik.
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére