sebesp | 2013.09.28
Egy tizenkettedik századi kastély romjaira épített kortárs épület nyerte el a legjelentősebb brit építészeti díjat. A terveket Witherford Watson Mann iroda készítette.

A Warwickshire-ben található középkori Astley kastély eredetileg egy angol arisztokrata család otthona volt, később szállodaként üzemelt. Egy 1970-ben bekövetkezett tűzvészt követően évtizedeken át legfeljebb csak szellemek jártak romjai közt, majd 2007-ben a The Landmark Trust építészeti jótékonysági szervezet pályázatot írt ki vendégház tervezésére az omladózó maradványok felhasználásával.

A Witherford Watson Mann építészirodát hirdették ki győztesként, akik a mesteri színvonalú építőipari munkára támaszkodva ugyan, mégis teljesen kortárs építészettel oldották meg a feladatot. Az eredmény egy legfeljebb nyolc fő befogadására alkalmas lakóhely, mely rövid időszakokra, például családi, baráti összejövetelekre bérelhető. A két szintes lakóépület az elhagyott középkori kastély falmaradványai között gubbaszt, az új szerkezetek szinte kizárólag égetett téglából és fából készültek.

Minden évben az a projekt nyerheti el a legrangosabb brit építészeti díjat, amely a zsűri tagjainak véleménye szerint legnagyobb hatással van a szakma fejlődésére. Stephen Hodder néhány hónapja megválasztott RIBA-elnök szerint a felújítás sok tekintetben különleges, nagyszerű üzenetetket közvetít a régi épületek megőrzése terén. Az Asthley Castle az első lakóépület, egyben az első rekonstrukciós projekt a Stirling-díj 18 éves történetében, de az is először fordult elő, hogy a szokásos 20.000 fontos díj finanszírozására nem sikerült szponzort találni.

Korábbi cikkünk a jelöltekről: http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/2239

Képek: Hélène Binet és Philip Vile

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások