Térey terei

Igen. Elvégeztem a Műegyetem Építészmérnöki karát, és sok-sok évtized kellett, hogy megértsem, miért érzek büszkeséget emiatt. Nemigen terveztem épületeket, pedig a Műegyetemen tanítottak alapján csak ez számított. De ma már értem és érzem a szakmám velejét, a jó alkotások értelmét, létezésünk fizikai közegét és hatását, az elkövetett bűnöket és hamisságokat sőt, a határait, végességét, fölöslegességét is.

Térey János nem járta ki a Műegyetemet. Nem volt oklevéllel rendelkező építész, de nagyon értette, nagyon érezte, nagyon tudta láttatni azt.

Tereket varázsolt.

És számomra előbb talán a megrendítően könnyed áttűnést időben, korok között, amit csak ő tudott.  Meg is tartotta e képességét a legutolsó műveiben is.

A Dunakanyarba megyünk irodalmi estre? Olvassuk el Térey Hadrianus Redivivus versét, Térey sokáig lakott a Római parton, az már Duna-kanyar, indokolta Mesterünk, Márton László 2014-ben.  Így hát elolvastam, és azonnal rajongójává váltam. Nálam amúgy is volt egy csodálatos Marguerite Yourcenar féle szépirodalmi előélete Hadrianusnak, de Térey hosszú verse a mai magyar környezetbe húzza be a császárt, szeretettel és iróniával hozza le nekünk e csillagot az ókorból a mai Római partra. Később két könyvemben is mottóvá váltak e sorai:

Azt kérdem, Hadrianus Readyvivus:
Lesz-e a jövőnek régészete?
Vitrinbe gyűjtve a szemétgödörből
Fésűtöket és orgonátokat,
Lesz-e, ki holnap belőletek él:
S fülének már csak múzeumi nyelv
A tiétek, s rejtvény a másik élet?...

Majd jöttek Térey terei, építészeti – urbanista vénáját (is) felmutató alkotásai, írások, kiállításmegnyitók, zsűrizések, kurátori megbízás. De sohasem az ő írói-költői profilja nélkül. Nekem az első és sokáig a legfontosabb a remekművei közül, az Átkelés Budapesten.

Érzékenységemet és elragadtatásomat egészen biztosan motiválta, hogy addigra már megírtam a saját életterem, a Farkasrét szubjektív helytörténetét, ezáltal fogékonyabb lettem a környezetemre: gazdaság, történelem, hétköznapok, tájak, szomszédok, növények és még mennyi minden alakítja egy élet hétköznapi kereteit…

Ilyesmit találtam az ő verses novelláskötetében is. Persze másképp, de nagyon is érzékelhetően egy építész számára. Mint a tenyerét, úgy ismerte és foglalta költészetbe Budapest helyeit, városi képződményeit, szedett-vedett,”buherált” építményeit, azok hangulatát, lakóinak életét, szokásait, történeteit, testi-lelki nyomorúságát. Sok helyszíne közül Kőbányát, amit ismerek, mert laktam a Salgótarjáni úti munkáslakótelepen. A svábhegyi Gestapo-szállodákat a Karthauzi úton, ahol nyaraltam ’56 előtt. A budafoki Péter-Pál utcát, aminek közelében jártam boriskolába és a szőlő-tangazdaságba.  A Római partot, a Gázgyár utcát, ahol ma a Graphisoft „feszít”, ami gyermekkoromból ismerős, csónakázással, strandolással. Téreynél ezek az eleven, hiteles helyek mindig a kisember életéről, szegényes környezetéről, kínjairól is szólnak, a Szerző együttérzésével. Hatalmas, sokarcú, élhető-élhetetlen Budapest.

Ettől a verses novella fűzértől kezdve követtem útján, és, hála Orcsik Roland barátomnak, személyesen is megismerkedhettem vele. Ez 2014. október 5-én történt, kora ősszel, a Jardinette étteremben, a Németvölgyi úton, ahol irulva-pirulva, remegve esedeztem az Átkelés dedikálásáért. Artemisszel és két kisfiával jöttek, négyesben.

Egy pódiumbeszélgetés után a FUGÁ-ban, ahol Ferenczy Marcell építésszel vitatkozott, elfogadta a farkasréti könyvemet, kérve, hogy dedikáljam neki.  Alig bírtam írni a megtiszteltetéstől. A könyvemet el is olvasta és nagy örömömre megdicsérte, amikor a 2016-ban megjelent, összegyűjtött és új verseskötete, az Őszi Hadjárat bemutatóján találkoztunk. Elképesztően nagy közönsége volt, a Petőfi Irodalmi Múzeum legnagyobb terme zsúfolásig telve volt a rajongóival, jobbára fiatal emberekkel.  És mennyire megrendítő ma, a halála utáni napokban arra a gondolatra jutni, hogy Térey gyanútlanul szánt időt versei véglegesítésére. „A megformált mű igazsága számomra fontosabb, mint az életrajziságé” – így indokolja a változtatásokat a verses kötet 786-ik oldali Jegyzetében.

Még e 1985-2015 között készült versei kiadása előtt írta meg 2015-ben a svábhegyi könyvét, A legkisebb jégkorszak című verses regényét.  A könyv belső borítóján, csakúgy, mint az Átkelésnél és a legutolsó regényének, a Káli holtaknak belső borítóján is, használható térkép igazít el a mű helyszínein. Téreynek fontos volt a valóságos tér, a városrész, a településsor, ezért közkinccsé, hozzáférhetővé tette. És fontos volt a könyvborító is, használta a FORTEPAN fotóit, Szűcs Attila „Őszi hadjárat” című festményét, melyet a festő kiállításának megnyitóján is ő méltatott. Szóval és vizualitással egyaránt látott és láttatott, erre mindig készen állt, szerette, fontosnak tartotta.

Mint ahogyan a nagy debreceni építész, a Németországban és Amerikában is elismert és sikeres Sajó István (1896-1961) életmű kiállításának Art-Deco a Pusztán címmel, Térey János volt az egyik kurátora. A műcsarnoki kiállítás ismertetőjének szövegét is, természetesen, ő írta. Sajó István épületeit, akit a sikerei ellenére a honvágy hazahozott, a javarészt Debrecenben megépült bérházak, villák, a nagyerdei földsánc-stadion, egy ma is működő rendelőintézet őrzi.

Téreyt befogadta és tisztelte az építész szakma. 2018 végén meghívót kaptam tőle a Magyar Építőművészet folyóirat Utóirat 100 pályázatának eredmény hirdetésére, melynek elbírálásában felkért zsűritag volt.Az építészeti esszépályázat célja az volt, hogy nagyobb teret nyisson az egyre szűkebb médiafelületen megjelenő építészeti írásoknak; új szerzőket és új szempontokat vonjon be a kortárs építészetkritika- és építészetelmélet gyakorlatába. „Én voltam a zsűri egyharmada” –  így hívott, és én persze ugrottam, hogy hallhassam. Még most is boldog vagyok, hogy alkalmunk nyílt legalább egy félórát beszélgetni a fogadáson.

Legutolsó könyve, a Káli holtak című színházi próza-regény 2018-ban jelent meg, a belső borítón természetesen korabeli térképpel a Káli medencéről. Terek és idősíkok jócskán megférnek egymással. Mi több (több?), egy Berény Róbert festmény csellózó nőalakja is beköltözik a regénybe, belőle lesz Luca, a főszereplő szerelme. Táj- és épület-leírások, európai nagyvárosok, Balaton felvidéki apró falvak, a színházi, a városi és a külvárosi élet terei sorakoznak, hemzsegnek, van hová nézni, van mit elképzelni, burjánzik a „terep”, a tér, a gondolat. A regény kapott aztán hideget-meleget, botrányos kritikát és színvonalas dicséreteket, mi CSERESZNYÉSEK nagyon szerettük, egy novemberi estét végigbeszélgettünk róla a Szerzővel.

Legvégül egy szívfájdító versemlékem.

Jutott egy kis magánbarátkozásra, levelezésre Térey Jánossal. Ez a pár soros válasz idén, az ausztriai koratavaszból jött tőle:

Márc. 3. dél már be van írva a noteszbe, szíves köszönettel, úgy tudom, templom után mennénk hozzád.
Valóban alig fotózom, csak néha, az íráshoz emlékeztetőül, és persze, családilag.
Fonyód gyönyörű, a képeden is, nekem pedig versem van róla (Fürdőhely futtában).
Maradok szeretettel: János

-Én meg egyszerűen levettem az ágyam melletti könyvespolcról és kinyitottam az én „Térey összesemet", a verset lemásoltam és elküldtem nagybeteg fonyódi barátaimnak. A mű Fonyód hangulatát, múltját, szépséges villáinak csendes pusztulását idézi meg.  Íme a vers első néhány sora:

„ A látkép vetekszik a sorrentóival;
Mégis úgy kapod a kezed a szájad elé,
Mintha hullát találtál volna. A pannon
Dombon faverandás kísértetváros.
Ideföntről a tóhoz költözött az élet,
S e vicinális Wiesbadent, e fiók-Sorrentót
Itt hagyta gondozatlanul…”                             

Azóta fonyódi tengerészkapitány barátom hamvait már a Balaton közepébe szórtuk.

És Térey János sincs már, hétfőn, 2019. június 3-án reggel örökre elment. Mindössze 48 éves volt.

Írta: Gáspár Anna építész