hír

Több ponton is módosulnak az építésügyi rendeletek - itt a tervezet


Csépé | 2014.02.08
Az MTI ma hajnali híre szerint: Több ponton is módosulnak a kormány honlapján megjelent tervezet szerint az építésügyi rendeletek. Megtaláltuk a tervezetet a kormány honlapján, február 12-ig várják a véleményeket a BM-ben az 54 oldalas tervezethez.

Az MTI híre így szól: Budapest, 2014. február 8., szombat (MTI) - Több ponton is módosulnak a kormány honlapján megjelent tervezet szerint az építésügyi rendeletek. Az egyik változás alapján amennyiben március 15-től magánszemély építtető köt szerződést kivitelezővel, utóbbi csak 14 nap után láthat munkához, ha ennél hamarabb szeretné elindítani a munkát a megrendelő, ezt bele kell írni a szerződésbe.

A kormányrendelet tervezet szerint több ponton változnak a műemlékekkel kapcsolatos előírások is. Például a felújításuk során törekedni kell a műemlék fizikai valójában és szellemiségében történő megőrzésére. A kutatások során pedig előnyben kell részesíteni a modern, roncsolás mentes vizsgálatokat.
A műemlékeken végzett néhány munkához nem kell engedély, de ezek közül most leválasztja a tervezet azokat, amelyeket - tudomásulvételre - be kell jelenteni az örökségvédelmi hatóságnak. Ilyen például a roncsolásos kutatás, az utólagos szigetelés és a felületképzés megváltoztatása is.
Az ilyen eljárást a hatóság elektronikusan intézi. A hatóság a tervezett tevékenységet - az eljárás megindításától számított 15 napon belül - megtiltja, ha a műemlék jellege, történelmi jelentősége vagy hitelessége jelentősen sérülne. A tiltás elmarad, ha a beavatkozással életveszélyt hárít el a kérelmező.

A hivatkozott dokumentum innen letölthető

A közlemény kísérőszövege:
"Az Országos Építésügyi Nyilvántartás részeként az e-építési napló internetes alkalmazás 2013. október 1-jével megkezdte működését. Az elektronikus építési napló bevezetésével összefüggésben szükségessé vált az informatikai rendszer további működéséhez és fenntartható finanszírozásához hiányzó részletszabályok megállapítása, önköltség alapú rendszerhasználati díj bevezetése.

Az előterjesztés másik érdemi eleme, hogy alapvető szemléletváltást vezet be a műemlékekkel kapcsolatos örökségvédelmi hatósági eljárások tekintetében. Szakítani kíván azzal a gyakorlattal, mely a gyakran túlzott követelmények miatt visszariasztja a tulajdonost a felújítástól és közvetve a műemlékállomány egy része leromlásához vezetett. A műemlékvédelmi feladatok súlypontja a hatósági engedélyezésről a magas színvonalú előkészítésre, az építtető és az általa megbízott szakértő felelősségvállalására helyeződik. Mindez lehetővé teszi a műemlékekkel kapcsolatos örökségvédelmi hatósági eljárások messzemenő egyszerűsítését és lerövidítését. A szemléletváltás a műemlékeken végzett tevékenységekre vonatkozó szakmai követelmények korszerűsítésére is kiterjed.

A véleményezés végső határideje: 2014. február 12.

A véleményeket a jogszabaly@bm.gov.hu e-mail címre várjuk."

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások