Tűk és peckek múzeuma - Ichihara: Vito Acconci legfrissebb terve

A tervező vezet végig az épületen:

Lakeside Museum, Ichihara, Japán
(Előzetes lépcső-, rámpa- és tetőterv)

Gyere be a múzeumba: sétálj el a peckek, szegek, pikák, bökők, tüskék, tövisek, műanyag szálak, műanyag rostok, műanyag csövek között.
Az orsóterekben, a rámpák körül vízszintesen nyúlnak ki ezek a tűk: kidöfődnek egy falból, közelebb nyomnak a másikhoz, és aztán átmennek a fejed fölött (kicsit behúzod a nyakad) mielőtt leérnének a másik oldalon, újra mozgásra kényszerítve, ezúttal az első fal felé…
(Egy fényfolyosón haladsz: az áttetsző PVC csövek megtörik és visszaverik a fényt belső hengerfelületükön…)
Ne olyan gyorsan, ne olyan gyorsan, nem kell mozogni – először erre, aztán arra, jobbra, balra, jobbra, balra – nem kell továbbmenni, ha nem akarsz: állj meg egy kicsit, telepedj le… Itt-ott lyukakat vágtak a tüskék és tövisek sűrűjébe, mely az utad szegélyezi; told félre és ülj be. (Majdnem olyan, mintha vízben ülnél; és ahogy a napfény a vízszintes, áttetsző csövekre esik, mintha a hullámokon és a fodrozó víztükrön táncolna…)
Előbb-utóbb kiszállsz az átlátszó-csillámló csillámszedres csalánosból, és továbbmész a folyosón: talán a folyosó keskenysége, szűkössége présel keresztül az utadon…
Kilépsz tehát a tetőre: a folyosó vízszintes csövei elfordulnak, függőlegessé válnak. Most már függőlegesekkel beültetett szántófölddé alakulnak, sűrű függőlegesekkel, néhol harminc centiméter sűrűséggel. A sűrűségen át csapás vezet: egy ösvény, mely ide-oda visz, üregek – menedékek – a függőleges csövekbe vágva: ezekbe az üregekbe beülhetsz – nem annyira székhez hasonlítanak, amire ráülhetsz, inkább ruházat, amibe burkolódzhatsz, a belsejébe bújhatsz. Nézz fel: nem vagy még kész…
A tetőn a függőleges csövek két emelet magasak – annál is több, nyolc méter magasak. Az átlátszó csövek közé szerkezeti acélcsövek keverednek: ez a szerkezet egy rámpát tart – még egy rámpa! Még egy íves rámpa, ami a tető szélét követi, az utazásod a múzeumon át talán a végtelenbe ível…
Ahogy felsétálsz ezen az utolsó, legmagasabb rámpán, rudak, oszlopok, átlátszó tövisek között nyomakodsz, tekeregsz, préselődsz át. A múzeum tetejének szélén végig félretolod a rudakat, és egyik kilátást a másik után élvezheted a mezőre és a tavon túlra… Igen, az építészet tapintható: utat mutat a gyomtengeren át. De az építészet vizuális is különösen, a sűrű bozót esetében: az építészet a tavon túlra néz, az erdőbe, a fák fölé. Építészet nemcsak az itt, de az ott is: az építészet vágyakozás is – nem önmaga, hanem az után, ahová elvezethet…
Vito Hannibal Acconci

Építész/Architect: Acconci Studio (Vito Acconci, Francis Bitonti, Bradley Rothenberg, Pablo Kohan, Michael Holt, Loke Chan)

Jelentkezés a Nemzetközi Építészkongresszusra

English version:
Museum of needles & pins
Lakeside Museum, Ichihara, Japan
(Preliminary Project For Stairway/Ramp/Roof),

Come into the museum: walk between nibs, prongs, projections, spikes, spines, plastic hairs, plastic fibers, plastic tubes…
In the stairwells, around the ramps, these needles protrude horizontally: they poke out of one wall, pushing you closer to the other wall, & then they pass over your head (you duck a little) before they move down that opposite wall, forcing you now to move over again, this time closer to the first wall…
(You’re walking in a corridor of light: the transparent PVC tubes refract & reflect the light inside their cylindrical walls…)
Not so fast, not so fast, you don’t have to move -- first this way, then that way, left, right, left, right – you don’t have to move on if you don’t want to: stop for a while, settle in…Here & there, hollows are cut out of the density of those spokes & spikes that border your way; push them aside & sit down inside. (It’s almost as if you’re sitting in water; as sunlight strikes the horizontal transparent tubes, it could be bouncing on ripples &waves…)
Sooner or later you get up out of the transparent – shimmering, simmering – bramble & nettle, & continue up the corridor: it’s the closeness, the tightness, of the corridor that, probably, makes you want to keep squeezing your way through…
So you’re entering the roof now: the horizontal tubes of the corridors are rotating, they’re becoming vertical. By now they’ve made a field of verticals, dense verticals sometimes as close as 30 cm apart. There’s a clearing through the density: a walkway that takes you to, here & there, hollows – havens -- cut through the verticals: you sit inside these hollows – they’re not so much chairs you sit in, they’re more like clothing you wrap yourself into, wrap yourself inside of. Look up: you’re not finished yet…
The vertical tubes on the roof are 2 stories high – more than that, 8 meters high. Mixed in with the transparent tubes are more structural tubes, steel tubes: this structure holds up a ramp – another ramp! another curving ramp, that follows the edge of the roof, the spiral of your journey through this museum might never end…
As you walk up this last ramp, this highest ramp, you push & squeeze & squirm your way between poles, posts, transparent spines. All along the edge of the museum roof, you push the posts apart & have one view after another, over the field, across the lake…Yes, architecture is tangible: it’s making your way through a tangle of weeds. But architecture is visual, too, especially when it’s a thicket: architecture is looking across the lake & into the trees, over the trees. Architecture is not only here but there: architecture is also desire – not for it but for what it can lead you to…

Vito Hannibal Acconci

Registration for the International Convention of Architecture