sebesp | 2014.10.30
Tizenhét méter magas új kilátót alakítottak ki a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján, a Pilis-tetőn. A Boldog Özséb-kilátót kedden adták át a nagyközönségnek.

Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője az MTI-nek elmondta: a természetjárás és a parkerdő-gazdálkodás emblematikus helyszínén, a 756 méter magas Pilis-tetőn most átadott kilátó egy meglévő vasbeton geodéziai torony átalakításával jött létre több mint nettó 50 millió forintos beruházásból, amelyet a Pilisi Parkerdő Zrt. felerészben saját, felerészben pályázati forrásból finanszírozott.

Az új kilátószerkezet látogatószintje 13 méter magasan van, a 3 méter széles körgyűrű területe mintegy 50 négyzetméter. A látogatószinthez új, fából készült lépcsősor vezet, a kilátó falát függőleges fatartók alkotják, amelyek egységes homlokzatot képeznek. A lépcső gerendái acélszerelvényekkel kapcsolódnak a meglévő vasbeton falhoz és a faszerkezethez, a lépcsőfellépőt és a járófelületet csúszásmentesen alakították ki.

A Koller és Társa Tervező Kft. tervei alapján készült toronyban a felfelé igyekvők előtt fokozatosan nyílik meg a Pilis-tető körül elterülő táj, és egymás után pillanthatják meg a Vörösvári-medencét vagy a Budai-hegységet.

Lomniczi Gergely a névadó Boldog Özsébre utalva megjegyezte, hogy a legtöbb középkori kolostorrom a Pilisben a magyar pálos rendhez köthető, hiszen az Özséb esztergomi kanonok nevéhez fűződő rend 13. századi alapítása részben ide kötődik.

Forrás: http://www.hirado.hu/2014/10/30/uj-kilato-epult-a-pilisben/

Képek forrása: http://www.parkerdo.hu/index.php?pg=news_1_1033

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások