hír rendezvény képzés CPR tervezői termékkiírás

Újra itt a Tervezői Termékkiírás - CPR konferencia!


Csépé | 2015.01.06
„Aki megérti a helyzetet, az rosszul van informálva.” (Szent-Györgyi Albert) Ez a bonmot elég jól leírja az építőipari termékrendelet (CPR) nyomán kialakult helyzetet. Tavaly óriási érdeklődés övezte a témával foglalkozó első konferenciasorozatunkat, amit idén – mélyebbre ásva – folytatunk az ÉMI segítségével. Felelősség a tervezőn!

Egy internetes kérdőív szerint az építészek több mint egyharmada vagy azt sem tudja, mi a CPR, vagy nem törődik vele. Pedig, mint tudjuk, a jogszabály nem ismerete nem mentesít a felelősség alól. Az pedig, hogy az épület kapott engedélyt, nem jelenti, hogy az engedélyezési dokumentációja rendben van. Számos probléma csak évek múlva fog kiderülni, amikor az épületben beázás/felfagyás/leválás/tönkremenetel jelentkezik, és kiderül, az építési termék teljesítményjellemzőjét az építész nem írta elő. A zsinórmérték ebben az építési törvény: "Építménybe építési terméket csak az építményekre vonatkozó alapvető követelmények teljesülése mellett szabad betervezni, illetve beépíteni." (1997. évi LXXVIII. törvény 41. § (1)).
Ezért is lesz az idei konferencia vezérfonala az alapvető követelmények sora, ahogy azt az OTÉK felsorolja.

Amiről nem lesz szó, az a statika (bár ez is a CPR alá tartozik, de más szakma kezeli), viszont sorra vesszük a tűzbiztonságot (különös tekintettel a decemberben kijött új OTSZ-re), a higiénia, az egészség- és a környezetvédelem követelményét (pl. vízszigetelések, hőhidak kérdésköre), a biztonságos használat és akadálymentesség követelményét (kiemelve a csúszásmentességet), a zaj és rezgés elleni védelem követelményét (akusztika), az energiatakarékosság és hővédelem követelményét (különös tekintettel a január 1-től érvényes szigorításra).

A konferencia előadói: Tóth Balázs, okl. építészmérnök, az ÉMI csoportvezetője, Lestyán Mária építésztervező szakmérnök, a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség építési tagozatvezetője, bevezetőt tart a Miniszterelnökség Stratégiai Főosztályvezetője, Katona András, az egyes témákat pedig az ÉMI szakértői vezetik fel (Tóth Péter, Terjék Anita, Ilyés László, Papp Imre, Mühlbert Kornél). A programot alkalmazástechnikai szakértők ajánlásai egészítik ki, akik konkrét kiírási javaslatokat fognak tenni.

Konferenciaidőpontok: január 27. Budapest – január 29. Kaposvár – február 3. Győr – február 5. Szolnok – február 10. Nyíregyháza – február 12.  Veszprém. Előre fizetéssel a részvételi díj bruttó 4 ezer forint, a MÉK 2 pontra akkreditálta a rendezvényt (2014/164).

Jelentkezés, részletes program itt.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások