sebesp | 2020.06.06

Kínában átadták a Moshe Safdie tervezte, hajlított "vízszintes felhőkarcolót", a Crystal-t mely négy, 250 méter magas függőleges társa tetejére emelve jelent kilátó- és szórakozóhelyet Csungking lakóinak.

A közel 10 000 m2-es hengeres üvegszerkezet, amely a Safdie Architects tervei alapján készült, az összesen nyolc toronyból álló projekt közül négyet köt össze. 300 méter hosszában kertekkel, számos étkezési lehetőséggel, bárral és rendezvényterülettel, a helyben lakók klubjával, végtelenített medencével várja látogatóit, de leginkább várt attrakciója a város fölé nyúló kilátóterasz. 

Az 1 500 m2-es kilátó egy fedett előtérből és egy nyitott, üvegpadlós, konzolos teraszból áll. A látogatók Csungking belvárosát, a Jangce és a Jialing folyók egymásba olvadását tekinthetik meg a magasból. A belső tértematikája a Mars bolygót helyezi a középpontba, reflektálva Kína ambiciózus tervére a vörös bolygó idén júliusra tervezett felfedezésére.

A The Crystal szerkezetének megvalósítása összetett mérnöki tevékenység keretében közel egy évig tartott. A struktúra egy összefüggő acélszerkezetből áll, amelynek súlya 12 000 tonna, közel 3 000 darab üvegpanelt és 5 000 alumínium panelt tartalmazó gyűrűvel körbeburkolva. A kivitelezhetőség érdekében az acélszerkezetet kilenc szegmensre osztották. Közülük négyet helyben építettek a négy torony tetején. A három középső, tornyok közé függesztett szegmenst hidraulikus hevederes emelőkkel emelték a helyükre, míg a londoni Shard magasságát megközelítő égi hídszerkezet két utolsó, konzolos elemét rövid szakaszokból szerelték össze. A három középső acélhíd mindegyike 1 100 tonna tömegű, 250 méteres magasságba emelése az első hasonló mérnöki teljesítmény a világon.

Az 1 400 lakást, hotelt, bevásárlóközpontot magába foglaló létesítmény tervezésének megkezdésétől a megvalósulásig nyolc év telt el. A CapitaLand Group beruházásában létrejött gigaprojekt több mint 1 000 milliárd forintnak megfelelő összeget emésztett fel. Arról nem szól a fáma, hogy ebből mennyit kóstált a most elkészült kilátó, de azt könnyű elképzelni, hogy a koronavírus-járvány miatt egyelőre "csak" napi 3 000 darabban limitált eladható belépő idővel jóval több lesz majd. Hiszen ha a néhány évtized alatt a földből kinőtt jellegtelen felhőkarcoló-városra nem is, de magukra annál inkább kíváncsi tömegek tolongani fognak azért, hogy szelfizhessék magukat a magasban, napjainkban az emberek többsége számára ugyanis mindennél fontosabbá vált annak dokumentálása, hogy ÉN hol vagyok éppen, NEKEM milyen jó.

Építészetileg a projekt Safdie által tervezett, 10 évvel ezelőtti Marina Bay Sands kevésbé izgalmas, de kétségtelenül grandiózusabb replikája, így a 82 éves izraeli-kanadai, AIA Gold Medallal is kitüntetett építész talán nem ezzel a munkájával kerül be a jövő építészettörténeti tankönyveibe, de az könnyen megjósolható, hogy a digitális valóságban számos látogató fogja fotóinak hátterében népszerűsíteni az épületet.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások