MRK | 2011.09.21
A Villa Vauban történelmi épülete a település zöldövezetében található, és a városi művészeti galériának ad otthont 1959 óta.

2002-ben Luxemburg városa felkérte Philippe Schmit építészt (a korábbi Diane Heirend & Philippe Schmit architects, ma Philippe Schmit architects munkatársát) hogy készítsen terveket a meglévő villaépület átfogó felújítására és bővítésére. A történelmi épület helyreállítása és az új bővítés megépítése 2010-ben sikeresen befejeződött.

Az új Villa Vauban – Musée d’Art de la Ville de Luxembourg, 2010. május 1-én nyílt meg újra, a város művészeti gyűjteményeiből mutat be alkotásokat, és időszakos kiállításokat is rendez (témáját tekintve a klasszikustól a kortárs művészetig) nemzetközi múzeumoktól kölcsönkapott darabokkal (a nyitókiállítás például az amszterdami Rijksmuseum társszervezésében valósult meg).

Az építészeti terv a lehető legnagyobb kiállítóteret célozza meg (az eredeti 350 m2-ről körülbelül 1200 m2-re növeli) miközben megőrzi a telek történelmi elemeit (a Vauban által 1739-ben épített erődfalat, az 1871-73-ból származó főúri villát, a gondozott kertet és közparkot 1871–78-ból), így teremt új egyensúlyt a városi látkép és a táj között. A környezetbe illesztést úgy oldották meg, hogy az újonnan épülő tömegek felét a talajszint alá helyezték, és felruházták az épületet nagyméretű, perforált sárgaréz táblákból készült, áttetsző homlokzatburkolattal, mely inkább visszatükrözi, mint túlharsogja a környező parkot.

Az új építészeti összeállítás - mely jelenleg megközelíthető mind az utca felőli főbejáraton keresztül, mind pedig a parkból egy új ösvényen -, a legtisztább értelemben középület, egy szép tájban elhelyezkedő közparkban.

A homlokzat trapézlemezeit és az újonnan épült részek tetőfelületeit a választott anyag változatos erényei jellemzik; könnyedséget sugároz, miközben beilleszti az épületet a környezetébe, élesen vált a szoborszerűen tömör és a légiesen áttetsző megjelenés között.

Az új épület a villa mögött két kiállítási szintet tartalmaz az erődfal alapozási szintjétől a park szintjének alsó síkjáig. Lejtőbe mosódó peremei elvont terepvonalaknak tűnnek, és visszautalnak a park látványára.

Ha a belső tér építészeti sétáját ("promenade architectural") bejárjuk a kiállítási körsétát követve, a monolitikus tömbökként megjelenő, stokkolt (kalapácsolt) beton felületeket, mart, áttetsző üvegfelületeket, tölgyfapadlót és lépcsősorokat láthatunk, ahogy ellenpontozzák a fehér színű, absztrakt kockák enfiládeját. A látszóbeton falak felülete stokkolt, felfedve ezzel a betonban található kis kvarckristályokat, melyek a tömeget egyaránt teszik tapinthatóvá és könnyeddé.

A homlokzat megnyitásai olyan nézőpontokat kínálnak, melyek segítik a látogatók térbeli eligazodását és feltárják az elhaladó gyalogosok előtt a múzeumon belüli történéseket. A régi és az új kiállítótermek változtatható, folyamatos kiállítási útvonalakba szerveződnek, a közbeiktatott bejárati csarnok átmenetet képez a két épületrész között.

A galériák (a természetes és mesterséges fénnyel megvilágítottak egyaránt) az új szárnyban  (mely 11 új kiállítóteret tartalmaz) termek sorára tagoltak. Enyhén eltoltak a hossztengelyük mentén, ellenáramot és szüneteket eredményezve. Itt számos, különböző rendeltetésű tér, mint a szoborkiállítás, az alsóbb szinten található galéria átjárója, a gyermekek műhelye, a parkra néző loggia, egy fél szint belmagasságú terem és egy túlméretezett, az alsóbb kiállítószintre vezető lépcső található. Ezek az elemek határozzák meg a múzeumi séta koreográfiáját, lelassítják a látogató haladását, és lehetővé teszik, hogy élvezze a park látványának lassú eltűnését, hogy figyelmét a részletek és a felületek vegyék át.

(x)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások