Lengyelországból szállítják majd a Maldív-szigetekre azt a 21 szobás futurisztikus luxusszállodát, mely nemcsak víz alatti, de űrkorszakbéli élményekkel is kecsegtet.

Múlt héten a Maldív-szigeteki Turisztikai Minisztérium megadta az engedélyt a tengeralatti szálloda megvalósítására, melynek svájci befektetői máris tárgyalásokat folytatnak a következő, reményeik szerint az Egyesült Arab Emirátusokban megvalósuló létesítményről. Az űrbázisra emlékeztető megjelenésű, működésében inkább tengeralattjáróra hasonlító luxustelep víz alatt és víz felett a nagyszerű látványok mellett magas szintű szolgáltatásokat is biztosít majd a Maldív-szigetekhez tartozó Kuredhivaru sziget partjánál. Az 50 millió dolláros költségből tervezett tengeri űrbázis elemeit Lengyelországban fogják legyártani, ahonnan hajón szállítják végleges helyére, ahol a víz alá ereszkedni képes hotelszobákat tartalmazó egységet a tetőmedencével, a helikopter-leszállóhellyel és az étteremnek helyet adó lencsével is összeépítik. A vendégek nemcsak az ágyukból fekve élvezhetik majd a korallsziget víz alatti látványát, de akár saját lakosztályukból közvetlenül is nekiindulhatnak búvárkodni. Mindez talán meglehetősen futurisztikusnak hangzik, de a befektetők reményei szerint hamarosan számos helyen felbukkannak majd a Water Discus Hotel-lánc tagjai.

Korábbi cikkünk a projektről: http://tervlap.hu/cikk/show/id/1277

Forrás:edition.cnn.com

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...