sebesp | 2018. április 29.
     
Munkák, alkotótársak, tanítványok címmel látható Salamin Ferenc életmű-kiállítása a Vigadó Galériában

Salamin Ferenc eddigi életművének bemutatása a megépült épületek, tervek megjelenítésén túl az alkotótársak, valamint a tanítványok munkáinak, a közös tevékenységnek az előtérbe helyezésével történik. A kiállító életműve egységes, alkotói korszakai szervesen épülnek egymásra. Az indulást mestere, Makovecz Imre egyedisége határozta meg, az építés jóval több volt önmagánál, kifejezte a világnézetet, a közösség erejét, a hely szellemét, a Kárpát-medencei gondolatot.

A későbbi keltezésű alkotások a helyi identitás megőrzését és folytatásának fontosságát mutatják. A Tokaj-hegyaljai karakter kutatása, és értő, indirekt, mondhatni művészi prezentálása adja épületeinek fő gondolatát. Napjainkra Salamin Ferenc építészete egy olyan csendes, méltóságteljes építészetté nemesült, amely figyel a genius locira, de játékosságával mégis mindig frissnek hat. Munkássága alkalmas a „magas építészet” és az általános közízlés között tapasztalható szakadék áthidalására.

A hazai organikus építészetet elterjedését megalapozó mozgalom a nyolcvanas évek elején, a visegrádi építésztáborokból indult, melyből kialakult a Kós Károly Egyesülés, és a hozzá kapcsolódó, Salamin Ferenc által tizenhárom éven át vezetett Vándoriskola.

Salamin Ferenc és társai 1987-ben alapították az AXIS Építésziroda, melyet 2012-ben Kós Károly-díjjal tüntettek ki, a Dunakanyarban és Tokajhegyalján alkotott maradandót. Salamin 1987 óta Szerencs főépítésze, míg Zebegényben 1993 és 2013 között folytatott hasonló tevékenységet.

Salamin munkái mellett munkatársai Erhardt Gábor, Salamin Miklós, Tusnády Zsolt, Varga Csaba, továbbá vándoriskolás tanítványainak munkáit is bemutatják.

A kiállítás 2018. április 7. és május 15. között látogatható a Vigadó Galéria, alagsori kiállítóterem.

Forrás: Vigadó.hu

A szerző legújabb cikkei:
Fosteréké az idei Stirling-díj
Jéglencse: 25 milliárdból épül sportcsarnok Székesfehérváron
Átadták a felújított Gül Baba türbéjét
Fal fellebben, festék loccsan
Embert ölt Fosterék ablaka
A korszerű funkciók figyelembevételével újult meg a Budai Vigadó
Az építészet ereje
Környezettudatos épületek tervezésére kell törekedni
Föld alatt kötné össze a Déli és a Nyugati pályaudvart a kormányzat
Nincs itt semmi látnivaló, csak egy átlagos kínai magasház tornyosul előtted
A teljes építőipart digitalizálná a Graphisoft 2020-ra
Pesterzsébeten épül fel Budapest első Makovecz-temploma
Egy sztárépítész tündöklése és bukása



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2: