A BMT Asia Pacific kitalálta, hogy olyan minivillákat hoz létre, amelyek a vízen lebegnek. S bár a SeaScape elnevezésű álom egyelőre csak terveken létezik, egy-két részlet már a nyilvánosság elé került, például az, hogy hordozhatóak lesznek.
A bevezetőben a levelezőlap, képes-levelezőlap és képes levelezőlap definícióját adtam meg. Ezután általános információk következnek. A magyar képes-levelezőlapokat vettem sorra, amelyek épületeket ábrázolnak, három korszak szerint: az 1. világháborúig, a két világháború között, a 2. világháború után. - Mit mond a Szerzői jogi törvény erről?
A cikksorozat harmadik részében a papírpénzekkel foglalkozom. Először magyar bankókkal, aztán válogatva külföldiekkel, de mindenütt azt vizsgálva, milyen épületek jelennek meg rajtuk.
A vietnámi Ho Chi Minh városban található ez az egyedi kinézetű közösségi ház. A turizmusban érdekelt tulajdonos eltökélt szándéka volt a szomszédos hotel kiegészítéseként egy vegetáriánus közösségi konyhát kialakítani a közel 50 éves teraszos épületben.
A Pure Spa fürdő a nyugalom és a pihenés szigete a vietnámi Da Nang városában épült ötcsillagos Naman pihenőközpontban.
Harmincnyolc versenyhelyszínnel számol a budapesti olimpia hatástanulmánya, közülük ma mindössze öt alkalmas az ötkarikás viadalok befogadására. A versenyek után visszabontanák a 120 milliárdos stadiont.
Döntsé(te)k el, én már döntöttem. Döntésem megosztottam.
Kína keleti partvidéki városában, TainTaiban épült fel az egyedi megoldásokat felvonultató TainTai 2. számú Általános Iskola. A tervezés során elsődleges megoldandó feladat volt, hogy az intézményt a meglévő városi szövet korlátozott méretű építési telkére kellett illeszteni.
Szeptember 7-ig látogatható a washingtoni Nemzeti Építési Múzeum nagytermének új installációja, ahol a látogatók exkluzív környezetben vehetnek fürdőt egy hatalmas labdatengerben.
Bemutatták hétfőn Szombathelyen a Haladás közel tízmilliárd forintnyi állami támogatásból épülő új sportkomplexumának végleges látványterveit.
A cikksorozat második részében az Európai Unio és az Amerikai Egyesült Államok épületeket ábrázoló pénzérméit vettem sorra.
Talán ez a legizgalmasabb hotel ma a világon? A perui sziklafalon, 122 méter magasban lévő üvegbungalókhoz csak úgy juthat el a vendég, ha felmászik a szobájához, odafönn azután igazán különleges látványban részesülhet.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án