Brémában többek között az a jó, hogy az óváros közepén áll a reneszánsz stílusú városháza, ezért csodálatos műemlékek erdején kell „átvágnunk” magunkat, hogy a világörökségi helyszínt láthassuk. Ezzel együtt érdemes felismerni, hogy nem minden a Brémai Muzsikusokról szól. Vagy mégis?
A tégla- és a kőépítészet határvonala Németországon keresztül húzódik. Az északi területeken nem állt rendelkezésre nagy mennyiségű kő, agyag viszont igen, így a földrajzi fekvés határozta meg a téglagótika kialakulását Észak-Németországban is.
Amióta – 2015. január 13-a óta – „Kizártak az Építész Kamarából” című írásom megjelent a Tervlapon, azóta számomra ismeretlen építész kollégák írtak nekem, és együttérzésükről biztosítottak, amiért hálásan gondolok rájuk.
Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épül az egykori Szabolcs utcai kórház területén 2017-re.A Liget Budapest projekt részeként 13,5 milliárd forinos, 37 ezer négyzetméteres épületegyüttes raktáraknak, restaurátorműhelyeknek, irodáknak, látogatóközpontnak és a létrehozandó Közép-Európai Művészettörténeti kutatóintézetnek ad helyet.
84 méteres fatorony épülhet az osztrák főváros nevű városrészében.Az építkezés 2016 tavaszán kezdődhet, és a tervek szerint 2 évig tart majd.
Két év alatt 2,5 milliárd forintból, közös török-magyar finanszírozással újul meg a budai Rózsadombon található török emlékhely, Gül Baba türbéje. Az eredeti funkcióját fél évezreden keresztül megőrző síremlék és környezete felújítását nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügynek minősítette a kormány - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Épül az Apple második, futurisztikus kampusza. Jelenleg az acélszerkezetek alapját képző betonelemek összeillesztése folyik. Sir Norman Foster panorámás tervét görbe üvegpanelek borítják majd.
A Budavári Palota rekonstrukcióját célzó Nemzeti Hauszmann Terv részeként újjáépítik a palota épületegyütteséhez tartozó egykori főőrségi épületet és Stöckl-lépcsőt a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent kormányhatározat szerint.
A Nádor utcában beindult a Közép-európai Egyetem fejlesztése. Számos formális és informális oktatási helyiséggel bővül az intézmény.
Az Amerikában épült csónakház formálása az evezés ritmusát próbálja követni. A két épületegyüttesből álló csónakház csónakraktárt és egy közösségi épületet foglal magában.
Tárgyalók és konferenciatermek tervezésénél nagy segítséget jelenthet a Galax nemrégiben megnyílt bemutatóterme.
Megjelentek a Narmer Építészeti Stúdió formabontó látványtervei a múzeumi negyed restaurációs központjáról. A korábban kórházként működő épület világszínvonalú múzeumi raktárbázissá alakul.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án