Kent Downs kiemelt természeti szépségű övezetébe tervezett, 30 millió fontos pincészet tervét helytől idegennek vélte, ezért romba döntötte az építési hatóság – annak ellenére, hogy az épületet teljesen a tájba simították a tervezők.
A Kindergarten of Museum Forest az "apeironológia" tervezési filozófiáját követő projekt, amelyet Yunchao Xu mindig is gyakorolt a határok megnyitása érdekében. Az építész átlépi a tudományágakat, és nem korlátozza munkáját berögződött tipológiákra.
Nem tudod, hová menj piknikezni idén nyáron? Van egy ötletem. A dégi Festetics-kastély angolkertje olyan nagy, mint a New York-i Central Park, csak itt még egy időutazásra is befizethetsz.
Szakmai körökben felröppent a hír, hogy a Magyar Építészeti Múzeum tervpályázatán az indulásra felkért irodák töltik majd meg a második forduló 12 helyének döntő részét, ezzel aránytalanul megnehezítve a többi jelentkező továbbjutását. Kérdésinket feltettük a Kiírónak, válaszukat pedig ezúton közöljük.
A Fundoklia-völgy a Tétényi fennsík nyugati részén 300 méter hosszú, 10-30 méter mély, enyhén kanyargó, karsztos völgy. Az aszóvölgyet a lefolyó csapadékvizek a pliocén földtörténeti korszakban vájták ki. Alapkőzete szarmata mészkő. Helyi jelentőségű természetvédelmi terület. Felszínén száraz gyepek és erdős részek váltják egymást.
A Római Birodalom területén a Dunántúlt a Dráva mentén élt ókori néptörzs, a pannonok után nevezték Pannóniának. A Duna a Birodalom keleti és északi határa, limese volt. Érden Liber Páternek, a bor és mámor itáliai istenségének ajánlott oltárkövet találtak, de a legszebb ilyen emlék Velencén került elő.
Ebben a nyolcrészesre tervezett sorozatban különböző dél-európai (Spanyolország, Portugália, Olaszország) országokba kalauzoltam a kedves Olvasót, hogy szubjektív válogatásomban bemutathassam a földrészen található kedvenc épületeimet és városaimat.
Ír, spanyol és osztrák egyetemek hallgatói kapták a fiatal építésztehetségeket elismerő rangos nemzetközi díjat. Az eredményhirdetés a Velencei Biennálé keretében zajlott le.
A berlini székhelyű DOM publishers kiadó az ukrán válságra adott válaszként az ország építészetével, jövőképével foglalkozó munkákat jelentetett meg az elmúlt napokban.
Komor és sötét karaktere ellenére üdítően hat Manhattanben a brutalista vonásokat is magában rejtő új toronyépület. Visszafogottságával ellenpontként szolgál az elmúl időben terjedőben lévő látványépítészeti iránynak, amikkel például Gehry vagy a BIG próbálja változatossá formálni a városképet.
Megjelent az EECFA idén nyári építési piaci előrejelzése 2025-ig, melyben a háború kezdete óta most először kísérelt meg az EECFA előrejelzést készíteni az ukrán piacra.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án