December 12-én, kedden este hattól újabb „Fehér köpeny & rajzasztal” beszélgetés lesz a Lechner Tudásközpontban, immáron a hatodik. Mészáros Ábel vendége ezúttal CF, azaz Callmeyer Ferenc, kétszeres Ybl Miklós-, Príma- és nívódíjas építész lesz.
Őrfi József saját maga tervezte és építette piliscsabai családi háza nyerte az épület kategóriában a Média Építészeti Díját, amelyet szombat este adtak át Budapesten. De emellett elnyerte az Index különdíját, továbbá a Belsőépítészeti Különdíjat is. A tervek között Takács Gyula finnországi skanzenépülete lett a győztes.
November második hétvégéjén ismét látogathatók a magyar passzívházak.
Nagy érdeklődés mellett, a Műegyetem két oktatójának, Takács Lajos Gábornak és Szikra Csabának (BME) vezetésével zajlott a tűzvédelmi tervezői nap a Bara Hotelben. Az új technológiák mellett az új, ingyenesen letölthető Tűzvédelmi Tervezési Irányelvekről esett a legtöbb szó, több szerző is előadott.
Az építészet, az épített környezet egyre gyakrabban kerül az érdeklődés homlokterébe. Budapest arculatát a házak, az utcák, a terek, a növények és a benne élő emberek rajzolják meg. Az a térbeli világ, ami az építészek munkája következtében alakul ki, ősidők óta meghatározza mindennapjainkat.
A Kortárs Építészeti Központ felhívása a 10. Budapesti Építészeti Filmnapokon építészeti, városi témájú filmek bemutatására.
Dizájn, öndizájn, megtervezés és megfontolás, hétköznapi esztétika és dizájnkapitalizmus. A nap során szóba kerülnek sok más mellett a hashtag-használati mutatók, spekulatív és kritikai dizájnstratégiák, a briefek, posztok és különböző dizájnhasználati módok.
A jövő az összekapcsolt rendszereké. A tervezés, az építés és az üzemeltetés között az épületinformáció-modellezés (BIM) az összekötő kapocs
Hogyan lehetnek élhetőbbek a városaink? Hogyan tehetjük jobbá a városlakók életminőségét? Ezekre a kérdésekre mutatta be a saját válaszait közel száz település – köztük Budapest-Újbuda és Kazincbarcika – október első napjaiban az észt fővárosban, az EU Urbact programjának városfesztiválján.
Elindult a Média Építészeti Díja 2017 közönségszavazása
A Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara XX. jubileumi kiállítása 2017
Turányi Gábor DLA építész kiállítása a Fugában
Homlokzati trendek és elvek – Építész Tervezői Nap 2024. szeptember 19-én (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>