Legújabbak
Párizs városi erdőkkel küzd a klímaváltozás ellen
Párizs polgármestere „városi erdőket" telepítene négy történelmi nevezetesség mellé. Azt tervezik, már jövőre zöldebb lesz a francia nagyváros.
Ideje az újjáépítésnek – A teljes rekonstrukció védelmében a drezdai Frauenkirche történetén keresztül
A rekonstrukció tiltása, a Velencei Kartában nem definiált, [1] mégis mindenki által tudni vélt dogma rendkívül mélyen gyökerezik a hazai építész közgondolkodásban. Míg a laikus közönség általában örömmel fogadja a teljes rekonstrukciókat – hiszen a turizmus, különösen az élményturizmus nem kedveli a romokat, annál inkább a korhű bútorokkal, viaszbábukkal vagy önkéntes színészekkel berendezett enteriőröket –, a műemlékvédelemben kevésbé jártas szakmabeliek továbbra is egyetértenek: a rekonstrukció lehetőleg kerülendő.
Az Unesco szerint rémületes a Mol-felhőkarcoló, aggasztó a Liget-projekt
Határozott kritikát fogalmazott meg az Unesco a budapesti világörökségi helyszíneket vizsgáló jelentésében.
Közel 5,5 milliárd forintból épül a Mindszenty Múzeum Zalaegerszegen
A tervezett múzeumi központban, mely zarándokállomás is lesz, a kiállítótermek mellett konferenciaterem és más közösségi funkciók is helyet kapnak.
Felhívás Csonka Pál-érem jelölésre
2019-ben is várják a jelöléseket a nemzetközi hírű tudós és több építészgeneráció tanítómestere tiszteletére és emlékezetére, a Magyar Építőművészek Szövetsége által 1988-ban alapított Csonka Pál-érem átadására.
Szín és építészet újszerű megközelítésben
A Magyar Építész Kamara új, színdinamika témájú, 4 előadásból álló szakmai képzést indít idén ősszel.
Ausztrália meghódítása - interjú Dúzs Sándorral
Ausztrália egyik legnagyobb projektjében, a Sydney-i Metróberuházásban magyar építész is közreműködött, Dúzs Sándor. Hogyan kerül Ausztráliába egy magyar építész, és hogyan tud ott karriert csinálni?
33,3 négyzetméter – Kurátori pályázat
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) pályázatot hirdet fiatal építészek, kurátorok számára a KÉK-ben megvalósuló kiállítási projektek rendezésére.
Még nem láttál szépet, ha nem láttad Nikkót
A japánok legalábbis ezt tartják az országot a 17. században egybekovácsoló sógun emlékére épített, az UNESCO Világörökség listán jegyzett mauzóleumról és templomegyüttesről.
Hamarosan indul a Népi Építészeti Program 2019

