hír épületek múzeum Zalaegerszeg Mindszentyneum

Közel 5,5 milliárd forintból épül a Mindszenty Múzeum Zalaegerszegen


sebesp | 2019.06.23

A tervezett múzeumi központban, mely zarándokállomás is lesz, a kiállítótermek mellett konferenciaterem és más közösségi funkciók is helyet kapnak.

A Modern Városok Program keretében valósul meg a Mindszentyneum, a Mindszenty József bíborosnak és az egyházüldözése áldozatainak emléket állító múzeum és zarándokközpont. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztatás szerint a beruházást közel 5,5 milliárd forintból a ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezi a Göcseji Múzeum tőszomszédságában, ahol a régészeti feltárási munkálatok már 2017 óta folynak. A terveket menet közben módosítani kellett, mert a régészeti feltárások miatt állagmegóvó intézkedések váltak szükségessé.

A földszinten kap majd helyet az előcsarnok, a jegypénztár, továbbá egy ajándékbolt. A 120 fős rendezvényterem két kisebb szekcionálható teremmel együtt szintén a bejárati szinten helyezkedik el.

Az állandó kiállítási tereket múzeumpedagógiai helyiségekkel és vetítőteremmel kiegészítve az első két emeleten helyezték el, a tetőtérbe az időszaki kiállítások terei, a pinceszintre pedig az előcsarnokot kiszolgáló ruhatár és mosdók kerülnek. A Mindszentyneumhoz tartozó felszíni parkoló 99 személygépkocsi és 3 autóbusz befogadására lesz alkalmas.

Az elképzelések szerint Zalaegerszeg a Csíksomlyótól Mariazellig tartó Mária-zarándokútnak is egyik állomása, regionális központja lehet.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások