Legújabbak

Le Corbusier
A következő számomra fontos és jelképes épület bemutatása következne. A modernista épület a Villa Savoye Párizs külvárosában található, tervezője a svájci születésű Le Corbusier..

The Shard felhőkarcoló után mikroházat tervezett a sztárépítész
Renzo Piano olasz építész a 308 méter magas londoni The Shard felhőkarcoló után 7,5 négyzetméteres lakóházat tervezett.

Emilio Ambasz
Szeretném megosztani veletek az egyik kedvenc épületemet. Spanyolországban, Sevillától 40km-re északra található a részben föld alá bújtatott ház, festői környezetben.
A tervező az argentin származású Emilio Ambasz.

Újjáépülhet a híres londoni Kristálypalota
Egy kínai ingatlanmilliárdos előrehaladott tárgyalásokat folytat az 1936-ban leégett üvegcsarnok másolatának megépítéséről.

Budapesten már nő a lakásépítés, 2013 eleje volt a mélypont
Hihetetlen mélyponton van a lakásépítés, az első félévben 2680 új lakás épült, 40 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Jó hír, hogy az első negyedévhez képest az építési engedélyek, és a használatba vételi engedélyek száma is nőtt.

Eladták a sztrápár ingatlanját! – Nézzünk be a kétmilliárd forintos házba!
Goldie Hawn és Kurt Russell végre megvált malibui tengerparti házától: a sztárpár 1995 óta próbálta eladni a luxusingatlant, most végre a csökkentett árért, 9,5 millió dollárért (több mint kétmilliárd forintért) akadt rá vevő.

Urban Intervention Award Berlin 2013, Urban Living Award 2013
Berlin város szenátusának környezet- és városfejlesztési osztálya második alkalommal hirdeti meg az európai projektek számára nyitott pályázatát az “Urban Intervention Award Berlin” díj elnyerésére. Idén az első alkalommal a pályázat kiegészül az “Urban Living Award 2013″ díjra való jelentkezéssel is.

Múzeumi Negyed elhelyezési és környezetalakítási ötletpályázat
Ötletpályázat az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes (továbbiakban Múzeumi Negyed) épületeinek környezetalakítási, urbanisztikai, elhelyezési javaslatának megtervezése.

Esszépályázat az EUROPAN 13 tematikájának meghatározására
Az EUROPAN 12-ből az EUROPAN 13-ba: tematikai folytonosság új megközelítések feltárásával. Az EUROPAN 12 fő témája – az „Alkalmazkodó város” – városaink jövőjének egyik stratégiai kérdése.

Építészeti fotópályázat 2013
A Magyar Építőművészek Szövetsége 2013-ban is meghirdeti "Az év építészeti fotója" pályázatot.